Malacka és a Tahó az iTunes letöltési lista élén - interjú

2017. 07. 03.

A Malacka és a Tahó „Malachúsz” című albuma az  iTunes magyar eladási toplista első helyezettje volt múlt héten. Ez elégséges indíték volt arra, hogy megkeressük a húszéves sztárokat.

Dalok.hu: A zenekar úgy alakult, hogy elolvastad a „Malacka és a Tao” könyvet és megvilágosodtál. Vagy?

Borovitz Tamás: Még a könyv elolvasása előtt alakult a zenekar, és a megvilágosodásom is korábbra datálható. A kilencvenes évek közepén a gimnáziumi barátaim punkkoncertjeit látva, és az akkori legendás alterzenekarok hatására elkezdtünk URH, Kontroll, Balaton, Sziámi számokat és punkdalokat játszani. Aztán pár év múlva – főleg a zseniális Jutott neki zenekar őrületes slágerei hallatán – nekikezdtem a saját szövegek írásának. Először kevesebb, majd több sikerrel. A több sikernek leginkább a Malachúsz lemezt, a filmzenéinket (Buhera mátrix, Munkaügyek) és a 10 Sziget-fellépést tartom, meg hogy még ma is felvállalunk 10-15 éve írt dalokat. És még járnak a koncertjeinkre is.

Dalok.hu: A sok tagcsere az alapító tagok elviselhetetlen természetének köszönhető. Vagy?

Borovitz Tamás: Leginkább az élethelyzetek megváltozásának: tagcseréket hozott az érettségi, az énekesnők szülési szabadsága – és hasonlók. De a tavaly őszi húszéves jubileumi koncertünkön kiderült, hogy minden korábbi tagunkkal baráti kapcsolatban maradtunk.

Dalok.hu: Miért a disznó a jelképetek és nem mondjuk a sas, oroszlán, vagy más, rendes állat?

Borovitz Tamás: Erre válaszolhatnék Orwellel: Négy láb jó – két láb rossz, vagy mondhatnám, hogy a malac intelligens állat, de valójában csak a zenekarnév miatt ragaszkodunk hozzá. Ezért is jobb, hogy nem tetű vagy féreg vagy hasonló állat mellett tettük le a voksunkat anno.

Dalok.hu: Már 20 éves a Malacka. Szerinted egy zenekar hosszú életének milyen államforma a biztosítéka – diktatúra, demokrácia vagy valami más?

Borovitz Tamás: Mivel a rádiók és a fesztiválszervezők sosem válogattak be minket az ország 10-15 kiemelt zenekara közé, ezért valószínűleg a diktatúra jobb lett volna, mint a demokrácia. Csak akkor meg nem maradtunk volna barátok, annak meg úgy sok értelme nincs. Én amúgy leginkább az anarchiában hiszek, ez is megfelelő volt sokszor a zenekarnak.

Dalok.hu: Mesélj a Malachúszról.

Borovitz Tamás: A Malachúsz a 20. születésnapra készült lemezünk. Életünk főműve. Saját dalainkat olyan zenészek adják elő, akiket a legszimpatikusabbaknak, legjobbaknak, legvidámabbaknak ismertünk meg a húsz év alatt. Kandech Evelyne a Timur Lenk énekesével adja elő a Pokémon a kukimont – már ezért megérte dalokat írni. A lemezen közreműködik Lóci (Lóci játszik), Maszkura, Víg Mihály, Bátky Zoli (After Crying), a Kozmosz zenekar, Szabó Enikő és Könczöl János (Sajnosbatár zenekar), György Andi (Indigó Utca) és Nagy Balázs Krisztián (Cabaret Medrano), közös dalt ad elő Burszán Vera (ex-PASO) és Torres Dani, egy másikat pedig Giret Fruzsi és Seres Péter a Satöbbi zenekarból.

Dalok.hu: Van még hova fejlődni?

Borovitz Tamás: Nincs. Ha most a letöltési sikereknek köszönhetően 21 év után elkezdenek minket játszani a rádiók, akkor esetleg.

Aktualitások: a következő legfontosabb koncertek: július 13. Alterába fesztivál, augusztus 25. Szentendre, Eleven kert; szeptember 12. Kobuci kert.

A lemezt itt töltheted le.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink