Mától lehetnek szabadtéri színházi előadások és koncertek

2020. 05. 30.

Újabb örömhír az előadóknak és közönségüknek: szigorú feltételekkel ugyan, de ismét engedélyezett szabadtéri rendezvények megtartása, amelyek közül a koncertek sem jelentenek kivételt. A legújabb kormányrendelet részletesen előírja, hogy milyen kritériumoknak kell ehhez teljesülniük a színházi előadások, koncertek, tánc előadások, cirkuszi estek szervezőinek.

FRISSÍTÉS: a május 28-án megjelent kormányrendelet szerint május 29-e és 31-e között autós könnyűzenei koncertek is tarthatók. (Autós koncert az, ahol "a közönség tagjai a rendezvény helyszínére jutás céljából használt személygépjárműben tartózkodnak a rendezvény során".)

A nézők mellett a szervezők feladata és felelőssége a járványügyi szabályok betartása, a koncertek alatt is. A védőtávolságtól nem lehet eltekinteni. Tudjuk, hogy nem mindig könnyű megőrizni a fegyelmet például akkor, amikor egy magával ragadó zenei élmény hatása alatt állunk, de ezeket a korlátokat most még egy – reméljük minél rövidebb – ideig figyelembe kell vennünk.

Zárt térben továbbra sincs lehetőség előadás tartására, a vendéglátóhelyeken csak háttérzene szólhat.
Mindenkinek köszönjük megértését és együttműködését.

A rendelet ezen a linken olvasható.

Forrás: EJI

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink