Meghalt Somló Tamás

2016. 07. 19.

Ezen az Index.hu által közölt 1967-es felvételen egy húsz éves csibészt látunk, de a hangjából kihalljuk a későbbi LGT dalok ismert hangzását.

 

Nem akármilyen a dal szövege. Megszoktuk, hogy a 60-as évek beat zenéhez bugyuta szövegek társulnak, de itt komoly társadalmi kritika szól, a fesztivál nevéhez (Pol-beat) illően.
Többen megírták Somló történetét, amely a magyar rockzene története is egyben. Mondhatjuk azt, hogy ahol ő előfordult, ott történelem íródott.
Az 1987-es LGT feloszlása után nem hagyta abba, több saját albumot adott ki, filmekhez írt zenét. Állami kitüntetést kapott, a bulvár lapok címlapján szerepelt, 56 évesen jogi diplomát szerzett. Énekesként és szaxofonosként ismerjük, de tudott hegedülni, zongorázni, basszusgitározni is.
Presser Gábor szerint Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett LGT számára
„Senki nem mondta, hogyan kell abbahagyni.” – mondta az egyik utolsó interjújában. Utolsó fellépését halálosan betegen csinálta végig - Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek.
Ez rockandroll.

 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink