Megjelent a legújabb FreshFabrik videó klip és kislemez

2026. 01. 26.

Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar, mely dal stilszerűen a "New" címet kapta. Kovács Levente, Oláh Szabolcs és Szabó András Bálint, ezúttal is teljes egészében maguk készítették el az audio tracket. Mind az egyes hangszerek rögzítése, az ének felvételek, illetve a keverés és a mastering munkálatok a „Fabrik” boszorkánykonyhájának végterméke, ami egy meglehetősen nyers, természetesen minden AI-tól mentes zenei világot eredményezett.

A „modern rock” stílus hazai úttörői, bizonyos elemzők szerint a kategória magyar megalapítói talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő, amihez természetesen videó klip is készült.

A klip készítői ezúttal nem a basszusgitáros K. Levente és az énekes/gitáros O. Szabi voltak, ahogy a legutóbbi, FF dalnál és klipnél, a „Ghostnál” tették, hanem kiadták két fiatal titánnak a nemes feladatot, akik a korszellemnek megfelelő eszközökkel és technikákkal, valamint óriási elánnal és lelkesedéssel kezdtek neki a feladatnak és abszolválták a felkérést. Váradi-Orosz Kristóf (koncepció és vágás) és Falkai Márk (effektek és programozás) már nagyban dolgoznak a következő FF vizuális projektjén. A  videóklipben felhasznált public domain filmek a következők voltak: Le voyage dans la lune (1902) rendezte: Georges Méliès, és Kosmicheskiy reys: Fantasticheskaya novella (1936) rendezte: Vasily Zhuravlyov.

A FreshFabrik zenekar idén szeretne megjelentetni még egy 4-5 számos EP- t, aminek a „New” című kislemez volt az előfutára, és hozzá több videóklipet is forgatni olyan alkotók segítségével, mint Krstóf és Márk, vagy akár Rozsnyai Zsolt grafikus és fotós, aki ugyancsak közreműködött már sokszor a csapat audió-vizuális projektjein, avagy a lemezborítóinak az elkészítésében.

/Szabó András Bálint a Dalok.hu egyik szerkesztője./


MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink