Megjelent a legújabb Maxisun EP, csak a Dalok.hu-nál

2012. 11. 05.

Az egy éve alakult formáció 'Édes így az élet' című kislemeze 2012. 36. hetén a 12., a 37. héten a 9., míg a 38. héten már az előkelő 6. helyet birtokolta a Petőfi Rádió top 30-as listáján. Ezen felül a legtöbbet játszott magyar dal volt még utána is hetekig a top 30-ban, továbbá a rádió legtöbbet játszott előadói listáján is szerepelnek a srácok. Nem véletlen e masszív menetelés és népszerűség, hiszenaz 'Urban Legend' című első albumukról két kislemez is nagy népszerűségnek örvendett a Petőfi Rádió hallgatósága körében. A „lépjük át” valamint a 'Don’t Stop It' dalok igazi slágereké forrták ki magukat a nyár folyamán, úgy, hogy a Class FM és a NEO FM is rendszeresen műsorára tűzte a számokat. A zenekar, amely a hip-hop, electro, house, jazz, rock, pop stílusokat ízlésesen ötvözi, a legújabb EP-jével elindulnak az Eurovíziós dalversenyen is. November 6-án ugyancsak érdemes lesz a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorát figyelemmel kísérni, minthogy egy emlékműsor keretében a Maxisun egy 1963-as Scampolo dallal, a 'Ne írjon fel rendőr bácsi' címűt nótával állít emléket a nemrég elhunyt Komár Lászlónak.
A 'Ki az aki tudja' címet viselő legújabb EP-jük most kizárólag digitális formában jelenik meg, kizárólag a Dalok.hu kínálatában.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink