Megjelent a legújabb Motiva lemez

2013. 03. 14.

Jól indul az év a Motiva zenekarnak, itt az új lemez! Tudjuk, sokféleképpen lehet a népzenéhez hozzányúlni, de semmi ok az aggodalomra, ha olyan énekes-személyiség fémjelzi a produkciót, mint Kovács Nóri, akivel kapcsolatban könnyebb azt felsorolni, hogy mit nem ért el énekesként, mint azt, hogy hol kápráztatta el énekhangjával már a nagyérdeműt. Nórit remek csapat támogatja, akik ezúttal egy teljes nagylemez anyagot zenéltek össze, amelyen a vadonatúj dalok mellett nem hiányoznak a zenekar már bevált slágerei sem. Sokak szerint a Motiva muzsikája, előadása minden korosztályt megérint. A fiatalok éppen úgy megtalálják a szívükhöz közel álló zenei világot, hangzásokat zenéjükben, mint szüleik és nagyszüleik, akik az eredeti dalokat ismerve szívesen fogadják be azok modern zenei megoldásokkal frissített változatait is. A Motiva műsorát hallgatva, ősi népzenei gyökereink felidézése közben természetes módon lehetünk büszkék magyarságunkra azokon az értékeken, világszemléleten keresztül melyeket elénk tár e nem mindennapi etno - pop formáció. A zenei újításokon túl további érdekességként említendő, hogy a produkció saját népdalgyűjtéseket is feldolgoz. Biztos, hogy nyáron, sok koncerten találkozhatunk majd velük országszerte, de nem kell addig várni, az élőben is nagyon szépen szóló dalokat most megvásárolhatjuk a Dalok.hu-n.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink