Megjelent a Petőfi Zenei Díj nyertes Katona Petra első albuma

2023. 05. 30.

Ahogy azt már korábbi zenei anyagaiban megszokhattuk, ismét sokszínű, többrétű anyaggal jelentkezett Katona Petra. A fiatal előadó a "Színező" albumra 11 magyar szerzeménnyel készült, melynek felvételeire a Petőfi Kulturális Ügynökség első Nagylemez programjának keretein belül került sor, Gerendás Dani mentorálásával és produceri közreműködésével. Petra a dalokon keresztül olyan témákkal foglalkozik, mint a természetben való kikapcsolódás, a kilátástalan románcokban való megrekedés, az emberiség jelene-jövője, az internetes zaklatás, vagy éppen a gyász feldolgozása.

„Szerettem volna, ha különböző világokba repítenék a hallgatókat ezek a számok, úgy érzem, sok árnyalata van a lemeznek, ezért is lett a neve Színező. Hatalmas tanulási folyamat volt számomra a megírása, elkészítése, sokat fejlődtem közben. Az eddig megjelenéseimnél általában hónapokat ültünk egy-egy dal felett, csiszolgattuk a szöveget, kísérletezgettünk a hangszereléssel, hangzással. Rá kellett jönnöm, hogy 11 dal esetében erre nincs idő, szóval muszáj volt sokkal jobban bíznom magamban és az alkotótársaimban, jobban kellett hallgatnom a belső iránytűmre. A tavalyi évem telis-tele volt érzelmi hullámvasútakkal, de visszatekintve, még ha egy nehéz időszak is volt, úgy érzem, hogy sokat épültem, haladtam a lemezkészítés közben, talán pont ettől lett hiteles és emberi. Csak remélni tudom, hogy másoknak is adni tudnak majd ezek a dalok!” - mondta el. 

Petra az eddigi megjelenéseihez hasonlóan ismét csapatban dolgozhatott. „A dalokat Kovács Danival együtt szereztük, a hangszereléséket pedig Gerendás Danival hármasban készítettük el, ami azért volt nagy kihívás, mert tavaly végig külön országokban éltünk, így a rengeteg online session-ön túl egy Los Angeles-i „kiruccanás” is része lett az alkotói folyamatoknak…” - tette hozzá.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 03. 09.
Március 31-én 18 + 1 kategóriában adják át a magyar zenei élet legfőbb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat.
2026. 02. 26.
Az Anna and the Barbies 2026-ban merőben új zenei irányba fordul: egy letisztultabb, akusztikus világba kalauzolják hallgatóikat.
2026. 02. 26.
A hazai rendezvénypiacon ritka – a popszakmában szinte példa nélküli –, hogy egy teljes egészében magyar, független produkció önerőből lépjen ki a nemzetközi arénaszíntérre.
2026. 02. 25.
A hazai R&B és Soul egyik legkövetkezetesebb hangja egy díjnyertes alkotóval együtt készítette el a legújabb dalát.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink