Megjelent ByeAlex És A Slepp „Erkel” című szimfonikus koncertlemeze

2025. 06. 03.

Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol a népszerű énekest és csapatát egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével, ami új dimenzióba emelte a jól ismert dalokat! A ByeAlex és a Slepp 2025-ös dupla koncertjén és ennek most megjelenő „Erekel” című nagylemezén (Symphonic live)  Alexék legnagyobb slágerei, a szimfonikus zenekarral közösen előadott különleges átiratokban csendültek fel, így élőben a közönség épp úgy, mint immáron a lemez hallgatósága is egy igazán egyedi muzikális kaland részesei lehettek és lehetnek, amennyiben végighallgatják a koncertalbumot. A komolyzenei hangszerelés új színt és érzelmi mélységet ad a daloknak, lehetővé téve, hogy a rajongók egy teljesen új köntösben hallhassák a dalokat.

Alex és zenekara (Márta Alex, Schnellbach Dávid, Fekete Balázs, Tóth G. Zoltán, Poór András) már legfrissebb megjelenéseikkel is több milliós nézettségeknél járnak.  Az önmagához hű, töretlenül népszerű zenekar a legtöbb fesztivál nagyszínpadát már meghódította, 2024-ben újra megtöltötték a Budapest Parkot és telt házzal vették be a Budapest Arénát.  

A zenekar nevéhez számos sláger fűződik: a közönségkedvenc Hullik, a Manuellel közös Rossz esték, az Így hagysz el, az Emlékszem (vagy...), és a máig népszerű Még mindig, amely 2015-ben, a ByeAlex és a Slepp megalakulásának évében jelent meg. A koncerteken továbbra is nagy sikerrel játsszák a különleges hangulatú Csokkot, az Alex hitvallását tükröző Széltolót, vagy a 2024-ben megjelent zekő EP legnépszerűbb dalát, a Bangkokot és természetesen az olyan ByeAlex-klasszikusokat is, mint a Fekete.

Legközelebbi élő fellépésük június 7-én, szombaton lesz, a Budapest Parkban.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 07. 25.
Augusztus 8-án negyedszer rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját 7 ország 16 helyszínén, 50 zenekarral. Ez valószínűleg a világ legnagyobb egynapos fesztiválja.
2025. 07. 21.
A „Nagyszínpad utáni élet” kiteljesedését ígérik a Sziget szervezői a fesztivál most bejelentett friss helyszínével. A Delta District partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik.
2025. 07. 17.
A "Buborékok" című dal az idei Artisjus Songbook Campben született, ahol...
2025. 07. 15.
Előadó vagy menedzser vagy Közép- és Kelet-Európából? Jelentkezz most, és lépj fel a BUSH rendezvényen – a klubfesztiválon és konferencián, amely a régió legizgalmasabb feltörekvő és már befutott előadóira fókuszál.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink