Mindenütt Nő

2014. 03. 03.

81 intézmény, 19 város, több mint 160 program. www.mindenuttno.hu. Hogy kapcsolódik hozzá a Dalok.hu? Kétféle módon. Női előadókat mutatunk be a Dalok-Galopp című rádióműsorunkban (minden hétköznap reggel 9 és 10 között és szerdán délután 3-tól is) egész héten. Női előadókat emelünk ki a Dalok.hu-n. Mi kiterjesszük a Nőnapot az egész hétre, Nőhetet tartunk. Tarts velünk!
Igazi civil kezdeményezésként, az Accord World Music munkatársai indították útjára a www.mindenuttno.huMindenütt Nő rendezvénysorozatot, amely első alkalommal 2013-ban került megrendezésre, s amely a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állítja középpontjába. Már a kezdetekkor is a hazai kulturális élet legjelentősebb intézményei csatlakoztak hozzá, melynek köszönhetően a kezdeményezés igen nagy sikert aratott: 2013-ban 12 városban, 65 helyszínen több mint 110 programot láthatott mintegy 10 ezer néző. Az idén azonban sikerült az elmúlt évinél másfélszer gazdagabb programot összeállítani!
A rendezvényt az a gondolat hívta életre, hogy a nők ma nem kapják meg azt a figyelmet és tiszteletet a társadalom részéről, amelyet megérdemelnének. Ma már mindennek van világnapja, annyiféle, hogy nincs is annyi nap a naptárban. Aztán a sok világnap csendben beleszürkül az érdektelenségbe. Nincs ez másképpen a nemzetközi nőnappal sem, hiába van több évtizedes hagyománya, ma már alig törődik vele valaki.
Töltsük meg új tartalommal a Nőnapot! Ne csak egy percig, egy csokor árva hóvirággal, hanem a figyelmünkkel ünnepeljük tehetségüket, tudásukat, szépségüket, érzékenységüket, odaadásukat! Legyenek legalább néhány napig valóban csak Ők a középpontban!
A szervezők azt szeretnék, hogy a koncerttermek pódiumain női előadók álljanak, a színházak színpadain női sorsokat kövessünk, a galériákban női alkotók műveit lássuk, női történeteket vetítsenek a mozik, nők valljanak magukról az irodalmi esteken, női gondokról szóljanak a pódiumbeszélgetések és a tudományos konferenciák, egyáltalán Minden a Nőkről szóljon ebben a néhány napban!

E sokszínű kínálatban mindenki megtalálhatja az őt leginkább érdeklő programot, eltöprenghet vagy elgyönyörködhet a látottakon, s másnap már egy kicsit más szemmel néz majd a nőkre. Több megértéssel, több tisztelettel és sokkal-sokkal több figyelemmel.
Programok itt.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink