Miskolci garázsból A DAL 2019 színpadára Itt az Ő

2019. 01. 12.

Egy igazán egyedi és fantasztikusan fülbemászó számmal jutott be a The Sign A DALba. Az „Ő” című alkotás a mezőny egyik legígéretesebb felvétele. A szemtelenül fiatal fiúk egy miskolci garázsból indultak, januárban pedig A DAL 2019 színpadán is előadják a különleges „Ő” szívlágyító sorait.

Az „Ő” születése a zenekar életében rendkívüli volt, hiszen az eddig megszokottakkal ellentétben a dallam és a szöveg nem hónapokig csiszolódott. A banda frontembere, Czinke Máté tulajdonképpen egy este alatt írta meg az „Ő”-t.

„Apukám dolgozószobájában ültem a sok gitár között. Egy üreges jazz gitáron kezdtem el pengetni és akkor éreztem, hogy ez a dallam megérintett. Tollat ragadtam és egy jegyzettömb lapjának mindkét oldalát teleírtam apró betűkkel, amiből aztán összeállt az „Ő” – emlékezett vissza Máté.

A dal letisztult, érzelmes és gördülékeny hangulatára a szöveg is ráerősít, hiszen az Ő szó bárkit vagy bármit takarhat, legyen az szülő, nagyszülő, barát, szerelem, gyerek vagy éppen a családi kiskedvenc.

„Arra a kérdésre, hogy kiről is van szó, nem terveztünk gyors választ adni, pusztán azért, mert ennek a megoldásai pontosan annyira különbözőek lehetnek, mint amennyire mi azok vagyunk. Röviden az az üzenete, hogy merjünk szeretni és legyünk az az "Ő" mások életében, akiről a dal szól.”

A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. Egy hobbi garázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat, profin zenélnek, és rendszeresen megfordulnak országszerte a klubok és fesztiválok színpadain. Turnéztak már a Margaret Island-del és a Honeybeast-tel is. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget.

A The Sign első felvétele 2017 augusztusában megnyerte a Petőfi Rádió ’Saját zenéd’ versenyét. Az „Egyetlen”, a „Királylány” és az „Ő” számok mind a hamarosan debütáló „Többet mond itt minden Rólad” című első nagylemez előfutárai.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink