Miskovits / Fehér Holló: Offos

2018. 12. 03.

Mi  lesz abból, ha összeáll a szupertehetséges producer és az év legbelevalóbb feltörekvő rappere? Egy igazán zseniális szakítós szám, magyarán durva alap és kőkemény szövegek.

"Ezt mindkét nem magáénak érezheti. Sokan mondták, hogy csak szerelmes dalokat írunk, ezért most megmutatjuk, hogy tudunk mi ilyet is. Ez egy dühös szám lett, és reméljük, hogy az emberek erre tombolják ki magukat, a valóságban pedig békésen rendezik a problémáikat."- mondták a fiúk.

A zenét Fehér Holló szerezte, a szöveget viszont már közösen írták Miskovits Marcival, az ötlet pedig Fehér István, Holló édesapjának fejéből pattant ki. A videóklipet Nagy Bence készítette.

"Bence Magyarország egyik legtehetségesebb szakembere, büszke vagyok rá, hogy együtt dolgozunk. A klip koncepcióját közösen találtuk ki, mindenképp valami - szó szerint - zúzósat akartunk. A történet szerint a megcsalt pasi kiengedi a gőzt a legjobb barátjával, az exbarátnővel közös cuccokat pedig széttörik."- mesélte Miskovits Marci.

Miskovits Marcinak nagy vágya vált valóra a tavalyi évben, hiszen az addig főleg műsorvezetőként ismert fiú végre hip hop előadóként is bemutatkozott. Tavaly nyáron adta ki első felvételét "Városkép" címmel, amely könnyed, soul-lounge hangzásával sokak kedvence lett, ezt követte a "Veletek", mely stílusa az újvonalas hip hop jegyeit hordozza mind hangzásban, mind a klip képi világában. Nyár elején bemutatott „Budapest" című kollaborációját már Fehér Hollóval készítette, aki nem mellesleg az ország első vegán bandájának, a The Palace-nak oszlopos tagja. Azóta Marci és Holi folyamatosan együtt lógnak és zenélnek, eddigi legnagyobb sikerük a többszázezres megtekintést is elérő, „Rád vártam” című számuk, amelyben Kállay Saunderssel kollaborálnak.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink