Mitiszol? – A természetes italok fesztiválja

2016. 10. 26.

Autentikus borok, élő sörök, kristálytiszta pálinkák– egyebek mellett ezeket kínálja a Mitiszol? Fesztivál november 12-én.  A természetes italok fesztiválja “igazi ennivalókkal” is készül, s várja látogatóit a Millenárison.

Az vagy, amit megiszol - továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Mitiszol? Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica korábbi rendezvényét, a Borszalont cserélte a Mitiszolra elsősorban azért, hogy a borfanatikusokon túl egy szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát. 

Nemcsak a közönség, de a kínálat is jelentősen bővült, hiszen az óriási borválasztékon túl (30 kárpát-medencei és 10 külföldi pincészet több mint 120 bora) a résztvevők söröket, pálinkákat, gyümölcsleveleket, szörpöket, gyógyteákat és kávét is kóstolhatnak.

A közös nevező a tiszta forrásból, vegyszermentes gazdálkodásból származó alapanyag, valamint a szintetikus adalékok nélkül, minimális beavatkozással készült termékek.

Az italok mellett igazi ennivalók is lesznek, idén is közös tapas tálakat kínál a Pipacs Biopékség, az Élő Bolygó Farm és a Zsámboki Biokert, a meleg ételekről pedig ezúttal a zöld ebédjéről és cateringjéről ismert Házikó, valamint a zebegényi Natura Hill ökohotel és étterem gondoskodik majd.

A fesztiválon érdemes külön figyelmet szentelni az idén 10. születésnapját ünneplő, természethű borokra fókuszáló borkereskedésre, a Terroir Clubra, amely azon túl, hogy számos külföldi kiállítót hívott a rendezvényre, egy különleges prémium kóstolót is tart majd, amelyen az elmúlt évtized legemlékezetesebb borait kóstolhatja a közönség Champagne-tól Burgundián át Tokajig.

A nagyszabású, de emberi léptékű sétáló kóstolón túl, mindenki számára nyitott előadásokat tartanak többek között a kenyérsütésről, a kávékészítésről és a sörfőzésről is.

Jegyárak:  november 10-ig 8.900 Ft, a helyszínen 9.900 Ft - amely tartalmazza az összes bor és egyéb italok kóstolását, fogyasztását.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink