A legnagyobb klasszikus orosz zongorakompozícióként számon tartott mű, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című alkotása az emberi psziché labirintusába vezeti a hallgatót, a programzene ügyes álcájába bújtatva. Nem csoda hát, ha 150 éve kimeríthetetlen inspirációs forrásként szolgál a zeneművészek számára. A ciklust Kristjan Randalu észt zongorista – akinek játékát „névtelen egzotikus tájként” jellemezte a Jazz Times – egy ismerős „tettestárssal” gondolta újra: a veterán szaxofonlegendával, Dave Liebmannel. Miközben hűek maradnak az eredeti mű szellemiségéhez és szerkezetéhez, Randalu és Liebman minden egyes zenei festményt közvetlenséggel és lelkesedéssel alkot újra, nagyívű improvizációkkal ötvözik a Promenádokat, s Muszorszkij zenéjét 21. századi zenei kontextusba emelik.
Az eredeti zongoramű előadása nagyjából félórás. Randalu nem adott hozzá újabb részeket, pontosan követte az eredeti struktúrát, csak a közbeeső promenádokat – az eredeti mű tételek közötti rövid közjátékait – dolgozta át önálló tételekké, így aztán az új anyag közel kétszer olyan hosszú, mint az eredeti darab. Az átiratot Randalu kifejezetten Liebman játékstílusának figyelembevételével, korábbi közös munkáikból leszűrt hasznos tapasztalatai alapján készítette. Célja az volt, hogy olyan zenei környezetet teremtsen, amelyhez Dave kedve szerint hozzátehet bármit, és amelyben közösen is alkothatnak valamit. Vannak részei, amelyek strukturáltabbak, sőt, szinte teljesen követik az eredetit, apróbb változásokkal a ritmusok terén vagy a harmóniákban, ugyanakkor a Promenádok az ő verziójukban nyitottabb, tágasabb egységekké váltak, amelyek lehetőséget adtak az improvizálásra.
Fotó: BMC
Kristjan Randalu nemzedékének egyik legellenállhatatlanabb zongoristája, aki egyaránt keresett szólista, közreműködő, zeneszerző és hangszerelő. Zenészpartnerei között szerepelt Eivind Aarset, Mark Guiliana, Ari Hoenig, Nguyên Lê, Marilyn Mazur, Nils Petter Molvaer, Trygve Seim, vagy Dhafer Youssef. Szólistaként Randalu fellépett a legjelentősebb európai szimfonikus zenekarokkal, szerepelt a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben, a Berlin Konzerthausban, londoni, párizsi, oslói és isztambuli fesztiválokon, valamint turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában, Európában, Törökországban, Koreában, Ausztráliában és Izraelben. Számtalan saját, vagy közreműködőként jegyzett albuma közül is kiemelkedik 2006-os Grammy-jelölése, a 2012-es Észt Zenei Díja az Év Jazz-albuma kategóriában és az ECM-nél 2018-ban megjelent Abscence című triólemeze.
David Liebman – a legrangosabb amerikai művészeti díj, az NEA Jazz Master kitüntetettje – karrierje közel öt évtizedet ölel át. Az 1970-es évek elejétől szaxofonosként és fuvolistaként Elvin Jones és Miles Davis együtteseiben játszott, azóta pedig saját zenekarait vezeti. Több mint ötszáz felvétel közreműködője, ebből közel kétszáznak volt vezetője, vagy társvezetője. Zenekaraiban az évek során olyan művészek játszottak, mint John Scofield, Richie Beirach, Bob Moses, Billy Hart és mások. Expansions nevű jelenlegi együttesének tagjai a fiatalabb generáció legkiválóbbjai közül kerültek ki.
Az albumot ITT töltheted le veszteségmentes formátumban is.
