Muzsik és Volkova – Táncol a hold

2020. 04. 02.

Új zenék a karantén idején. A zenekar mesél a mostani helyzetéről és a napokban megjelent új dalukról. Már letölthető a Dalok.hu-n!

Kérdésünkre, sokat koncerteznek-e a manapság, a duó igennel válaszolt. Az erkélyen, a konyhában, a mosdóban. 

Volkova az új dalról:

„A dalt február végén vettük fel. Nem terveztünk versfeldolgozást. Egy kísérleti dalszerzésem eredménye ez. Untam a szövegeimet és lekaptam a polcról az első random verseskötetet, és kinyitottam az első helyen, szintén találomra. És akkor eléggé meglepődtem, hogy a 15 perccel korábban kitalált dallammenetemre illeszkedik a „Táncol a Hold” kezdetű vers. Utána "refrén" után néztem és akkor bukkantam rá nem is olyan sokára a „Míg lombok közt éj lobog...” kezdetű versre, amit szintén belefűztünk a dalba. Zongorára íródott, de a gitár-ukulele hangszereléssel és a 2 szólamú énekkel kapta el a végső hangulatot.

Weöres nagyon inspiráló, már korábban is sokat forgattuk az írásait. Különböző irányból, de közel egy időben kaptunk rá az ízére úgy nagyon. Azóta pár verset még saját szórakoztatásomra megzenésítettem. Ezek csak vázlatok egyelőre, de az is lehet, hogy egyszer egy lemezzé forrnak össze. 

Rólunk:

Hát most egyelőre csak ez a megjelenés van, ez is még a karantén előttről való. Bizakodunk, hogy nyárra talán javul a helyzet. Addig is küldözgetjük egymásnak az ötleteinket. Most a napok időtlennek tűnnek, van tere a gyakorlásnak, az alkotásnak”.

Az új dalt ITT letöltheted. 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink