Nagy János Yancha „Világzenei és Improvizációs Tábort” és „I. Billentyű Mágia Tábor tábort” szervez Budapesten

2021. 06. 27.

Idén először kerül megrendezésra augusztus 23-a és 28-a között a Billentyű Mágia Tábor. A program elsősorban, ahogy a neve is utal rá, a zongoristáknak, billentyűsöknek szól, mindazoknak, akiket érdekel az improvizáció, a jazz. . A tábor azokat az érdeklődőket várja, akik már elkezdtek, akár kezdő szinten is, ismerkedni a jazz műfajával. Itt lesz szó blues játékról, latin zenéről Révész Richárddal, fusióról Szebeni Dániellel és szabad improvizáció Gelléri András zeneszerzővel.

Ezt a tábort bátran ajánlom haladóknak, tanároknak is. Ennek az egészen különlegesnek mondható kezdeményezésnek a foglalkozásai, amolyan bejárós napközis tábor jelleggel, minden nap 10.30-16-30 közötti egész napos elfoglatságot jelentenek az elszánt résztvevők számára. Helyszín a Budapest Jazz Club. Mindennap délelőtt egy közös billentyű kurzus, Nagy János Yancha (European Mantra, FSCO) vezetésével, délutánonként pedig mindazt, amiről szó volt, amit zongorán játszottunk, egy állandó ritmus szekcióval kipróbáljuk. Három kíváló zongorista, zeneszerző is tart előadást, Szebényi Dániel, Révész Richárd és Gelléri András.

A részvételi díj tartalmazza a kurzusokat és két koncertet, melyet egy-egy este játszik Szebényi Dániel és Révész Richárd együttese. 

Jelentkezés és bővebb információ: www.amzam.net

Világzenei és improvizációs tábor:

Nagy János Yancha álmainak és elképzeléseinek megfelelően tervez és szervez a művész és csapata egy másik, egy hetes, egész napos zenei tábort, az Óbudai Népzenei Iskolában, július 8-14. között. Ez a „Világzenei és Improvizációs Tábor” nevet kapó egyedi kezdeményzés alapvetően a szabad improvizációról és a népzenéről szól. Innen közelítve keressik a szervező muzsikosok, tanárok és hallgatók közösen a kapcsolatot a műfajok között, sok-sok közös muzsikálással.

A program helyszínéül a csodálatos Óbudai Népzenei Iskolát választották a szervezői, ahol elképzeléseik szerint nyugodt körülmények közt, jól felszerelt hangszeres termekben zenélhetnek a résztvevők kedvükre, egy álló héten át. A program befejezéséül szolgáló zárókoncertnek, mint minden évben, a Budapest Jazz Club ad otthont. Ha tanulsz valamilyen hangszeren, ha tanultál régebben és szeretnél kötöttségek nélkül, kotta nélkül játszani, közösen alkotni, muzsikálni, itt a helyed! 

Dátum és helyszín
júl. 08. 9:00 – júl. 14. 20:00
Óbudai Népzenei Iskola, Budapest, Mókus u. 20, 1036 Hungary
Az eseményről
XII. Világzenei és Improvizációs Tábor
Helyszín: Óbudai Népzenei iskola

Tanárok:
Kéry Gábor - tábor vezető, gitár
Nagy János - művészeti vezető, zongora
Frey György - basszusgitár
Kézdy Luca - hegedű
Mózes Tamara - ének
Szerényi Béla - tekerő
Kertész Ákos - dob, ütőhangszerek
Savanya István - zenei előadások

A táborokat a NKA támogatja.

 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink