Némafilmzene - 12z

2016. 11. 05.

"A 12z (onetwozed) pszichedelikus hangulatú, alapvetően improvizációkra épülő zenéje az experimentális elektronika és a kortárs zene határvidékén lebeg. Már játszottak sorozatunkban, most jön az újrázás! Belépő nincs, a filmkoncert végén zenészeink javára adományokat gyűjtünk! Ajánlott adomány egy ezres!"

A 12z munkanevű elektroakusztikus zenét játszó együttes 2012 nyarán alakult kifejezetten az Ultrahang Fesztivál első tehetségkutatójára azzal a céllal, hogy kipróbálják magukat színpadon, egy rögtönzött koncerten bármilyen közös próba vagy gyakorlás nélkül, ahol a megszerkesztett zene helyett a hangok játéka, a szabad kísérletezés, az egymásra való figyelés és reagálás kap főszerepet gyakran változó eszköztárak és stabil támpontok segítségével. A pozitív visszajelzéseknek és szerencsés körülményeknek köszönhetően pár héttel később már a Tilos Rádióban találták magukat egy újabb rögtönzött előadáson, az Ultrahang Fesztivál folyamatos támogatásával pedig eljutottak Berlinbe, Bécsbe és Pozsonyba, ahol a többi fellépővel kibontakozó barátságból hosszú távú együttműködés és még egy önálló kiadvány is létrejött a kísérleti elektronikában utazó Farbwechsel kiadónál.

Helyszín:
Kisüzem (Budapest, VII. ker., Kis Diófa utca 2.)
időpont: november 6. 21:00

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink