Nemzetközi elismeréseket zsebelt be a D.A.S. Trio

2018. 04. 27.

Egy négy országos turné után a D.A.S. Trió két nemzetközi jazzversenyen is bizonyított: az egyedi hangzásvilágú – három évvel ezelőtt még a Hangfoglaló Program induló előadói alprogramja által támogatott – zenekar Szerbiából, az első Topolyai Nemzetközi Jazzversenyről, valamint Csehországból, a Jazzfruit Jazzversenyről is elhozta az első helyezést. De a háromtagú formáció ez után sem tétlenkedik: már készülnek az új dalok és tervezik a soron következő, külföldi fellépéseket.

A fiatal virtuózokból álló D.A.S. Trio 2014-ben alakult, és céljuk mindig is az izgalmas zenei elemek kombinálása, érzéseik zenei nyelven történő megfogalmazása volt. Alapvetően jazz-fusion zenét játszanak, de – állításuk szerint – a hangzásukra minden tag egyéni zenei ízlése hatással van.

A D.A.S. Trio indulása óta számos versenyen vett részt, és ezeken a megmérettetéseken rendre kimagasló eredményeket értek el. Fiatal koruk ellenére olyan neves előadókkal tudtak együtt dolgozni, mint Nagy János, Vincent Mascart, Kézdy Luca, Szirtes Edina “Mókus”, Lukács Péter „Peta” és Mike Gotthard. Három évvel ezelőtt, 2015-ben a Program támogatásával készítették el első lemezüket, idén pedig már túl vannak egy négy országon átívelő turnén. A közelmúltban Ausztria, Szerbia, Csehország és Magyarország színpadain léptek fel –, és menet közben két nemzetközi jazzversenyt is megnyertek.

„Március 13-án Szerbiában az első Topolyai Nemzetközi Jazzversennyel kezdődött a tavaszunk. A versenyen pontszámok alapján kaptak arany, ezüst és bronz minősítést a zenekarok. Abszolút győztes nem volt, bár, mint megtudtuk, a D.A.S. Trio 100/100 pontot kapott a szakmai zsűri által” – osztotta meg velünk legfrissebb sikerüket Nagy Ábel billentyűs, gitáros. Ha már így alakult, a zenekar a szerbiai szereplésükről készült felvétellel a prágai Jazzfruit Jazzversenyre is benevezett – és az eredmények alapján úgy tűnik, hogy ezt nagyon jól tették. „Április 11-én, a koncert napján mentünk ki a Mladí ladí Jazz fesztiválra, amit a Jazz Dock-ban rendeztek. A Moldva-parti jazzklub előterében talált programfüzetekből és plakátokról legnagyobb példaképeink szigorú tekintetei figyeltek bennünket.”

A Prágában bezsebelt arany ananász mellett a zenekar frontembere a legjobb szólista díjat is megkapta. Nem csoda, hogy a nemzetközi sikerek a zenekart további nemzetközi fellépések szervezésére sarkallták. „Mindenképpen szeretnénk egyre többet menni külföldre, mindhárman szeretünk utazni meg máshol lenni, és ezt a zenéléssel kombinálni fantasztikus dolog. Még az idén szeretnénk visszamenni Prágába, és útba ejteni más városokat arrafelé menet, illetve ősszel Bécsbe is visszatérünk szinte biztosan.” – meséli a terveket Ábel.

A nemzetközi fellépések tervezése mellett a második lemezük megjelentetésén is dolgoznak: folyamatosan készülnek az új dalok. A frontember szerint mindegyik egy külön világ: „Az új számok sötétebbek picit és komolyabbak, de megvan bennük az a lendület, ami mindig is erőssége volt a csapatnak. Szerintem a mi esetünkben pont olyanok a dalok, amilyenek mi vagyunk: nem gondolkodunk konvenciókban, nem cél, hogy megfeleljünk, teljes odaadással csináljuk, amit szeretünk, attól érezzük jól magunkat, hogy azt mondjuk, amit gondolunk.”

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink