Nemzetközi szakemberekkel startol el a BLEND!

2020. 02. 19.

Március elején bemutatkozik a BLEND, a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja és a Hangfoglaló Program közös kezdeményezése, amely csatlakozik az Artisjus által harmadik alkalommal megrendezett országos és regionális szakmai eseményhez, a DEX – Dalszerző Expohoz. A DEX első napjának kísérőrendezvénye a film és a zene kapcsolatának szentel kiemelt figyelmet.

A BLEND-et idén életre hívó intézmények célja, hogy a fiatal hazai zenei és filmes szakma képviselői az iparág legfrissebb trendjei mellett egymást is megismerhessék. A BLEND lehetőséget teremt a színterek közelítésére, emellett pedig arra koncentrál, hogy fókuszba helyezze a két iparág találkozási pontjait. A konferenciaprogram összeállításakor a szervezők szándékosan tekintettel voltak arra, hogy a lehető legszélesebb skálán érjenek el szakembereket, és egyben tudjanak akár zeneszerzőknek, zenészeknek, producereknek, menedzsereknek, music supervisoroknak, hangmestereknek, vagy éppen filmrendezőknek is értékes és tartalmas információkkal, kapcsolatokkal szolgálni.

A sokszínű program érinti a filmipar igényeit hangminőség-, mood- és felhasználói preferenciák alapján, lesz szó az iparágak közötti kommunikációról, a zsánerfilmek és televíziós használatra szánt filmek zenei követelményeiről és a kiválasztási folyamatban fontos szerepet játszó music supervisor felelősségéről is. A listening sessionnel, kurrens könnyűzenei katalógussal, filmzeneszerző műhellyel és speed meeting szekciókkal dúsított program felvonultat számos hazai iparági szereplőt.

A BLEND öndefinícióját és irányát jól fémjelzi a program két külföldi vendége is. Moderált előadást tart Jim Jarmusch zeneszerzője, Jozef van Wissem; aki több teltházas budapesti koncertjét követően most szaktekintélyi minőségében tér tér vissza Magyarországra. A magyar produkciók filmes zsánerekhez ajánlott mood-playlistjeit pedig Kle Savidge elemzi majd egy délelőtti listening session alkalmával. Az americai music supervisor hölgy olyan filmek zenéinek összeállításán dolgozhatott az utóbbi években számos brit TV-sorozat mellett, mint a Brooklyn (2015), az A long way down (2014), az An Education (2009) vagy a legutóbbi Tomb Raider adaptáció (2018).

A sikeres magyar filmek zenéjét jegyző komponisták közül a program panelistája lesz Balázs Ádám, Kalotás Csaba, Pacsay Attila és Tövisházi Ambrus, a BLEND vendégei továbbá Petrányi Viktória producer, és Hartung Attila, Reisz Gábor, Ujj Mészáros Károly, Zomborácz Virág rendezők is.

A BLEND programjával a Hangfoglaló Program és a Fast Forward Program megteremtheti azt a kollektív tudásbázist és élő networköt, amelynek segítségével a hazai filmes és zenei szcéna hatékonyabban, értőbb módon fordulhat egymás felé a jövőben - legyen ez ténylegesen az a platform, ahol zene és film (először) találkozik.

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink