Népek Zenéi

2006. 10. 13.
    Két különleges koncertet is meghallgathatunk a következő napokban a Művésztetek Palotájában: ma este fél nyolctól egy libanoni lantművész, vasárnap pedig a szerb Boban Markovics lép színpadra, utóbbi két fantasztikus hangu magyar énekesnővel.
    Rabih Abou-Khalil alig huszonegy évesen menekült el hazájából, Libanonból, és Németországban telepedett le 1978-ban. a müncheni zeneakadémia fuvola tanszakán tanult, egyszerre foglalkoztatta a klasszikus európai és az arab zene. Kutatni kezdte az arab instrumentális zene új lehetőségeit, közben tökéletesítette lanttudását. 1990 óta tizenhét albumot jelentetett meg neves klasszikus, dzsessz- és népzenészek társaságában, és számtalan fesztiválon fellépett. Magyarországon egyszer, 1994-ben járt a WOMUFE vendégeként, most négy muzsikustársával érkezik.
      A hét végén a szerb zene kedvelői is megrohamozzák a Művészetek Palotáját. Szó szerint, hiszen alig hogy meghírdették, máris még egy előadást kellett szervezni a Boban Markovics Orkesztárnak, amelynek tagjai most Palya Beával és Rúzsa Magdival lépnek fel az eredeti este fél nyolcas időpont mellett délután négytől is. Boban Markovicsot aligha kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a Macskajaj óta az egyik legnépszerűbb külfödi formáció az övé, amely számtalan magyar fesztiválon és koncerthelyszínen játszott már. A Balkán trombitakirályának is titulált zenész és 12 fős zenekara ezúttal új albumukat, a Promise-t mutatja be. Vendégük lesz a kishegyesi Rúzsa Magdolna, a harmadik Megasztár győztese, aki a verseny alatt a Macskajaj másik zenészének, Goran Bregovicsnak az egyik dalát is énekelte, vagyis egyáltalán nem áll tőle messze a népzene sem. Palya Bea, a felejthetetlen hangú énekesnő pedig a magyar népzene mellett a bolgár, a török, a cigány és az indiai népzenében is otthonosan mozog. 

/Serfőző Melinda,  Népszabadság/
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink