Népzenei hírek határon innen és túlról

2019. 06. 26.

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat. A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét szerda esténként. A fellépő zenekarokat az NKA Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és mindegyikükkel találkozhatunk majd a koncertek során. Az első est házigazdája Virágvölgyi Márta volt, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda. A ragyogó napsütésben és kiváló hangulatban telt eseményről készült rövid összefoglalóban a zenekaron kívül Liber Endre – szintén a program kuratóriumi tagja, illetve az eseménysorozat egyik szervezője – is megszólalt. A videót ide kattintva nézhetitek meg.

De jut még bőven izgalmas program a nyárra – többek közt olyan legendás filmeket tekinthetünk meg, mint a 300 000 Pengő vagy Hyppolit, a lakáj. A népzenei műsort pedig további zenekarok színesítik majd. Legközelebb június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra - céljuk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Őket követi Sipos Mihály programja július 10-én - az Erdőfű egy olyan baráti társaság, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye. A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét. A programsorozatot pedig augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. A déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg.

A nyugalom és a jó zene kis szigete a város közepén - a Benczúr Kerti Esték tehát egész nyáron változatos programmal vár, mindezt ráadásul a belvárosban. A koncertbelépő egy része lefogyasztható, utána pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncháza vár Rád! A részletes programot a https://www.pkalapitvany.hu/benczur-kerti-estek honlapon találod, a fellépő zenekarokról a halmosbelaprogram.hu oldalon lehet tájékozódni!


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink