Nevezz a József Attila Vers–Dal Fesztiválra!

2018. 02. 24.

Ferencváros Önkormányzatának támogatásával 2018-ban Budapesten megrendezikk a József Attila Vers–Dal Fesztivált költők, énekelt és megzenésített versek, valamint saját szövegű dalok előadói számára. A fesztivál célja, hogy közel hozza egymáshoz az élő, kortárs költészet alkotóit, a verséneklőket, és a dalos (saját szövegű dalokat éneklő) előadókat. További célkitűzésük, hogy Ferencváros szülöttjéről, József Attiláról, valamint az adott év évfordulós költőiről – 2018-ban 75 éve született Petri György és 80 éve született Szilágyi Domokos – méltó módon megemlékezzenek, költészetük aktualitását, a ma emberének szóló üzeneteit mindenki számára egyértelművé tegyék.

Várják dalszerző-előadók, szólisták és együttesek jelentkezését.
A nevezéshez legalább 3, de maximum 10 saját szövegű és zenéjű, magyar nyelvű dalt kell küldeni, hogy később ezeket a versenyzők maguk adják elő a Vers–Dal Fesztivál élő szakaszában. A fesztiválon fellépő zenészek és formációk produkcióit a zenei zsűri élőben értékeli.

Az elkészült műveket a versdalfeszt@gmail.com email címre várják.

Az érvényes nevezéshez szükséges, hogy a minimum beküldött 3 dal közül legalább egy a kiemelt, évfordulós költők - Szilágyi Domokos és Petri György - valamely versének megzenésítése, legalább egy pedig a Kiemelt versek csoportból választott vers megzenésítése legyen! A további megzenésítésekhez a honlapon megjelent bármely vers választható.

A verseny szervezői természetesen várják a fesztivál névadója, József Attila verseinek megzenésített változatait is!

A kiemelt költők verseire készült dalokból a zenei zsűri előzetes döntése alapján az április 7-én este megrendezett gálaműsorba hívják meg a jelentkezőket.

A József Attila Vers–Dal Fesztiválra elsősorban és döntően akusztikus hangszereken játszók jelentkezését várják. 

Részletek itt.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink