New Level Empire - Wanna get over

2014. 06. 02.

Hangszeres megoldásokkal, így gitárral, billentyűvel és elektromos dobbal hivatott életre kelteni az elektronikus zenét.
Első szerzeményük, a „The Last One” című dal az őszi megjelenés pillanatától kezdve óriási siker volt, a nagyobb magyar országos rádiók és zenei televíziók azonnal kiemelt rotációba helyezték, mára pedig közel 550.000 megtekintéssel büszkélkedhetnek.
A napokban megjelent második daluk, a „Wanna get over” lüktetése felpörget, a szövege szíven szúr, magával sodró hangulata pedig extázisba torkollik. A dalhoz – egy Petőfi Csarnokban adott koncertjükön – olyan vagány klipet készítettek a srácok, amely a világ bármely pontján megállná a helyét. Az emelkedett, pörgős és egyben szenvedélyes videó igazi nyári slágernek ígérkezik. Következő hírlevelünk már a klipet is tartalmazni fogja.
A zenekart a szakmai is egyre jobban számon tartja: jelölték őket a 2014-ben egy a legjobb új előadó kategóriában jelölték VIVA COMET-en, a tinik körében népszerű BRAVO OTTO 2014 megmérettetésen, illetve a FONOGRAM-díjon is.
A zenekar tagjai a magyar popélet különböző területeiről érkeztek, talán épp ennek köszönhető, hogy a csapatmunka mindig izgalmas végeredményt ad. A zenekar dobosa, az underground és mainstream techno dj Newl, és billentyűse, a főleg pop palettán tevékenykedő, dalszerzőként dolgozó Krajczár Péter mellett az egyedi stílust képviselő underground dj Shizuka pörög a dj pult mögött. A banda frontembere a rock alapokon nevelkedett, dalszerző/énekes/gitáros Zola.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink