NKA koncert és turné támogatás 2020-ban

2020. 02. 09.

A 2020-ra vonatkozó nemzetközi koncertek és turnék támogatásáról szóló döntéssel ért véget a Hangfoglaló Program Kollégium előző évei munkája. A döntések nemrég jelentek meg az NKA oldalán a showcase fesztiválokon való részvételek támogatás, több egyedi és meghívásos pályázat eredményével együtt.
Összesen 166 külföldi koncert és turné támogatására vonatkozó pályázat érkezett az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program tavaly őszi pályázati felhívására. A Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram keretében megjelent pályázatán olyan zenekarok és előadók indulhattak, akik 2020-ra leszervezett, nem határon túli területekre szóló fellépésekhez kértek támogatást. Mivel sok zenekar több pályázatot is beadott, így a 166 pályázat nagyjából száz formáció kérelmét takarta, amelyekben mintegy 275 millió forintos kérelem fogalmazódott meg. A január elején hatályossá lett döntés értelmében a Kollégium 120 kérelmet támogatott közel 100 millió forinttal.

Ugyancsak a tavalyi év utolsó döntése volt a 2020. évi showcase fesztiválok felkeresésére szóló, már gyakorló menedzsereknek meghirdetett pályázat értékelése. A 12 millió forintos keretre 56-an pályáztak összesen több mint 21 millió forintos igénnyel. A pályázók a kiírás értelmében maximum három eseményre, fesztiválonként 150 ezer forintos támogatásra adhatták be kérelmüket. A Kollégium 41 menedzser kérését támogatta, többnyire az igényelt összeggel. Szempont volt, hogy a szakmában valóban ismert, és dolgozó, illetve konkrét tervvel induló pályázók kaphassanak támogatást a nemzetközi tapasztalatszerzéshez és a magyar zenekarok turnéit segítő kapcsolatépítéshez. Ezzel szemben a kezdő vagy még gyakorlattal nem rendelkező menedzsereknek szóló, úgynevezett „junior showcase” pályázat esetében a Kollégium mind a 19 jelentkező kérését támogatta egységesen 150-150 ezer forinttal.
A Hangfoglaló Program Kollégiumának legutóbbi ülésén döntenie kellett az egész éven átnyúló, egy-egy alprogramhoz vagy feladathoz kapcsolódó, úgynevezett meghívásos pályázatokról is. Így 2020-ban 10 újabb helyszínre juthat el a Hangszert a kézbe sorozat, de folytatódhat a könnyűzenei örökség feltárása és megőrzése, a könnyűzenei oktatás lehetőségeinek keresése, illetve a Program egészét segítő programiroda munkája is. Mindezek mellett a Hangfoglaló Program Kollégiuma rendelkezésére álló egyedi keret terhére a tagok támogatást szavaztak meg többek között a 2020. évi Magyar Klipszemle, a Budapest Music Expo és a Music Hungary konferencia lebonyolítására, illetve a debreceni Hangfoglaló Szolgáltató Pont programjaira és a Fábián Juliról készült film befejezésének költségeire is.
A Médiatámogatási és az Előzenekari Alprogram még 2019-ben megjelent pályázati felhívásairól várhatóan februárban dönt a kollégium.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink