Nyit a Dürer Öböl a Lupán

2020. 06. 20.

Budapest kultikus szórakozóhelye, a Dürer lett a névadója a Lupa-tó eddig Öböl Strand néven ismert részének. A közönség tavaly már megismerkedhetett a Dürer Öböl „tesztverziójával”, ám idén a teljes partszakasz vendéglátását és programszervezését átvállalta a Dürer.

Június 5- től tehát egy egészen új fejezet vette kezdetét a Dürer Kert életében, hiszen a jól ismert budapesti underground szórakozóhely kilép a névadó Ajtósi Dürer sorról, hogy „strandosított” formában, a Lupa-tó öblében bővítse a kulturális életet.

A bővülésnek köszönhetően idén négy programhelyszín biztosít platformot az előadóknak, fellépőknek, vagy akár az alkotó kedvű látogatóknak. A változatos, meglepetésszerűen jelentkező programkínálatból pedig kicsik és nagyok is megtalálhatják a számukra megfelelőt: amíg a gyerekeket egy bábelőadás köthet le a számukra kialakított területen, addig a szülők kézműves workshopon vehetnek részt, utána pedig a vízi színpadon hallgathatják meg egy csellista, vagy egy hangdrumos, netán egy szaxofonos játékát az ebéd mellé, míg a vízparti naplementét már egy lemezlovas festheti alá nyári dallamokkal, természetesen a környék lakóinak nyugalmát nem zavarva. Mindeközben lehetőség lesz többek között röplabdázásra, SUP-ozásra, kajakozásra, kenuzásra, egy hatalmas csobbanásra, más pedig csak úgy kitekerhet munka után biciklivel és egy jógaórával vezetheti le a napi feszültséget a parton. Persze működik már a Lupa Busz is, ami a belvárosból hozza a strandolókat a Dürer Öbölbe és a karibi tengerpartok fehérhomokos, pálmafás világát idéző Lupa Beachre, ahol beach- és vízisportok, változatos kínálatú büfék, vízparti étterem és koktélbárok csalogatják a vendégeket, akár egy holdfényes vacsorára is, hisz’ este 7-től már jegyet sem kell venni a Lupára.

A Dürer Öböl idén is különös figyelmet fordít a zöld szemléletre, amely a programokban is meg fog jelenni: a kézműves foglalkozások, workshopok fő irányvonalát képezi majd az újrahasznosítás és környezetvédelem.

A változatos programok mellett a Dürer Öböl gasztronómiai élményeket is biztosít a látogatók számára, így a Hemingway étteremmel együttműködésben idén két vendéglátó egység működik a parton. Az ételválaszték úgy kerül kialakításra, hogy megfeleljen a Felelős Gasztrohős elvárásainak, de a klasszikus strandételek rajongói se maradjanak hoppon.

Mostantól tehát egy olyan történet veszi kezdetét a Dürer Öbölben, amely egy folyamatosan fejlődő, eddig nem látott kultúrstrandról fog mesélni, egy olyan élményről, ami bevonzza a képzőművészeket, zenészeket, alkotni, tanulni, pihenni vágyókat egyaránt.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink