”Nyomom reggelig egy rossz cipőben” Supernem az A38-on

2012. 10. 15.

A 2011-ben megjelent Tudományos fantasztikus pop lemez a Supernem számára igazi áttörést jelentett: miközben a rajongók és a koncertjeikre látogatók száma megsokszorozódott az elmúlt egy év folyamán, és az album szinte valamennyi dala slágerré vált, az ahhoz készült klipek komoly szakmai elismerést is hoztak a zenekar számára. Az idei nyáron már a fesztiválok nagyszínpadain bizonyították, hogy a hazai színtér egyik legenergikusabb s egyszersmind legkiforrottabb produkciójává értek.
Most, a nyár két teltházas, szabadtéri, budapesti koncertje után és a már javában zajló vidéki klubturné közben, a Supernem, az egyetlen őszi, fővárosi fellépése helyszínéül a “Világ Legjobb Klubját”, az A38 Hajót választotta. A fesztiválok rövidebb koncertjei után a zenekar ezúttal egy olyan - nemcsak hosszabb, de meglepetésekkel gazdagon fűszerezett - műsorral készül, mely csak a Hajó színpadán lesz hallható. Az egész estét betöltő program fontos szereplői lesznek még a Fehéroroszországból indult, szemtelenül fiatal Yellow Brick Road, amely Kelet-Európában és a Baltikumban is már komoly hírnevet szerzett magának sodró, néhol a Hives-t vagy a Franz Ferdinandot idéző indie-rockjával, valamint a hazai rock’n’rollt képviselő, az igazi vintage rockot talán a legautentikusabban megszólaltató, Fonogram-díjas, Ozone Mama. Az est sűrített rock’n’roll-orgiája után pedig a még mindig parádés szórakozásra szomjazók, Dj Izil, hasonló szellemben pörgetett lemezeire nyomhatják “reggelig egy rossz cipőben”.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink