Ők lesznek a 2020 Lemmingjei!

2020. 02. 13.

A közlemény:
Boldogok vagyunk, hogy 119 remek csapat jelentkezett, és sírunk, hogy csak az a bizonyos 12 részesül abban a fejlődési lehetőségben, ahol lemmingekké válnak, ahol olyan tudást szereznek, ami túlmutat a zenész léten.
Alternatív önmenedzselés, káosz és újrarendeződés következik a szokásos elmerülés egymás dimenziójában. A lehetőség, hogy kövessük az intuíciót és annak biztonságát. A lemmingek felnőnek végül és bátorságukból, saját erejükből vetik a mélybe magukat, ahol az újjászületés a legvégső cél. Az eredmény önmagáért beszél majd, melyből mindannyian részesülünk. A képzeletbeli dobogó pedig itt mindnyájunk szíve lesz, ami eggyé válik és emeli magasba mind a 12 bejutót. Rávezetve őket egy olyan fajta sikerre, amit maguknak köszönhetnek, és amit magukban hordoznak már egy ideje, legyen az anyagi vagy spirituális. A Szimpla Lemming Program egy élmény alapú alternatív önmenedzser program, melyen a hazai underground hiteles képviselői segítenek kialakítani az egyedi zenekarok saját útját.

Ők alkotják a Szimpla Kert márciusi programját, csoportosan mennek a Tilos Rádió Budapest Eclectic műsorába, szakmailag segíti őket a Dalok.hu, beszámol róluk a KERET blog, koncertfelvételek készülnek, kerekasztal beszélgetéseken és speedmeetingeken vesznek részt és még sok közös élmény vár rájuk.

Mindenkit nagy szeretettel várunk a nyolcadik Lemming Program koncertjein!

Március 3: Tolvaj

Március 4: Zajnal

Március 5: zïp

Március 10: ¡Nosnach

Március 11: Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force

Március 12: God & Monkey

Március 17: Lanou

Március 18: Perpetuum

Március 19: Sauropoda Trio

Március 24: Nublao

Március 25: Puliszka

Március 26: Pengetős Trió

Gyere el, nézd meg a következő nemzedéket!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink