Október 8-án rendezik meg a Magyar Jazz Napját

2023. 10. 03.

A Magyar Jazz Napja 15. éve van jelen a hazai zenei életben, Zsoldos Béla ötlete nyomán a Magyar Jazz Szövetség által szervezett ünnepi koncertsorozat ezúttal a Magyar Zene Házába is beköltözik.

A Magyar Jazz Napja célja eljuttatni a műfaj legsikeresebb, legjobb hazai és nemzetközi előadóit, szólistáit a szélesebb közönség elé, bemutatkozni a fesztiválok többezres nézőserege előtt, szemben a klubkoncertek sajátos, a műfajra jellemző, az előadó és a közönség közötti kapcsolatra épülő előadásmódjával. A 8-10 órás koncert, évente 60-80 fellépővel, az egyik legnagyobb hazai eseménye a műfajnak.

Az egész délután tartó zenefolyamon fiatalok és befutott előadók is részt vesznek. A februári közgyűlésen kiosztott díjak - ahol kollégánk, Somogyvári Péter Pernye András-díjat kapott - átadására 19 órakor kerül majd sor. Fiatalokkal indul a fesztivál, a Müpa Jazz Showcase-en a zsűri és a közönség díját elnyerő Symbiosis 5 indítja a napot, majd 8 órával később a 60 éves Studio 11 zárja.

A Symbiosis 5 már nem sokáig szorul bemutatásra. A Zeneakadémia és a Bartók-konzi vonzásában formálódott ötös év elején jelentette meg első kislemezét, most pedig a baszkföldi Getxo Nemzetközi Jazz Fesztivál első helyét hozták el az ötszáz indulós mezőnyből. Figyeljék a klubok műsorát, gyakori vendégek! A fiatal jazzistákkal – többen idén diplomáztak a Zeneakadémián – eddig is találkozhattak már a hazai koncertpódiumokon, klubokban, elsősorban a Budapest Jazz Club színpadán, s bizonyára így lesz ez a jövőben is. Drippey Máté szaxofonos, Gyányi Tamás bőgős, Kapolcsi-Szabó Levente billentyűs, Majsai Roland dobos és Virág Benedek basszusgitáros ötöse a jazz örök életre szóló szerelmének köszönhető. Már azt hosszan sorolhatnánk, hogy ezek a nagyon fiatal zenészek milyen formációk tagjai, s hogy milyen díjak, elképesztő szakmai utak állnak a hátuk mögött.


Részletes műsor:
14:00-14:45 | Symbiosis 5
15:15-16:00 | Mozes & Kaltenecker
16:30-17:15 | Fusio Group
17:45-18:30 | Geröly Space Sextet
19:00-19:15 | díjátadó
19:15-20:00 | Szőke Nikoletta Jazzplosion
20:30-20:45 | díjátadó
20:45-21:30 | Studio 11 – 60 éves jubileum

A Magyar Zene Háza és a Magyar Jazz Szövetség közös rendezvénye.
 Fotó: MZH FB
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink