Olcsó sör, top előadók, maximális biztonság – ilyen lesz az év egyik utolsó zenei fesztiválja

2025. 09. 08.

Napi ötezer forintból bárki jól érezheti magát szeptember 16–18. között Budapesten, az év egyik legnagyobb hallgatói fesztiválján. A BME Egyetemi Napok legfontosabb üzenete ugyanis az, hogy a fesztiválozás nem luxus! Idén a rendezvény kibővített helyszínen, közel 20 000 négyzetméteren, a Dunához még közelebb várja a közönséget. Öt színpadon több mint 50 fellépő lép majd fel, miközben a háttérben 120–130 fős stáb dolgozik azon, hogy a 2 500 négyzetméteres fedett vendégtér és a 4 000 négyzetméteres szilárd burkolat kényelmesen szolgálja ki a napi tízezer látogatót.


Az árak is hallgatóbarátok: egy korsó sör mindössze 790 forint, egy nagyfröccs vagy rövidital 1000 forint, a street food fogások pedig már 1990 forinttól elérhetők. A biztonság kiemelt szerepet kap. A beléptetésnél szigorúan ellenőrzik a tiltott szereket és szúrófegyvereket, valamint semmilyen folyadékot nem lehet bevinni, így biztosítva a gondtalan szórakozást. A helyszínen 150 mosdó, közel másfél kilométernyi mobilkerítés és egy kilométer kordon garantálja a zavartalan működést. A nagyszínpadot 400 000 watt teljesítményű hangrendszer, 120 fénytechnikai lámpa és 300 négyzetméteres színpadfelület teszi felejthetetlenné, a teljes területen pedig 120 négyzetméternyi LED-fal és 400 méternyi izzósor gondoskodik a látványról.

A nyárzáró fesztiválon Majka, Beton.Hofi, Dzsúdló, BSW, Bruno x Spacc, Desh, Ekhoe, Metzker Viktória, Mirror Glimpse közösen ünnepelnek a hallgatókkal. A nagykorúvá vált rendezvény azonban nemcsak a koncertekről szól: hallgatói szervezetek, versenycsapatok és szponzorok interaktív programokkal és nyereményjátékokkal készülnek. A BME Hűségprogram keretében a feladatokat teljesítők azonnali ajándékokra, köztük italkuponokra számíthatnak.
A BME Egyetemi Napok az a fesztivál, ahol minden adott a pénztárcabarát bulizáshoz, a biztonsághoz és a felejthetetlen koncertekhez.


További információ: www.egyeteminapok.hu
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink