Omen dal-és klippremier: a zenekar korábbi tagjaival szól 'A család'

2020. 07. 03.

"A család" címmel jelentkezett egy különleges új dallal és videoklippel az idén 30. születésnapját ünneplő Omen. Az évfordulót ősszel egy jubileumi best of kiadvány is megkoronázza, november 27-én pedig egy nagykoncert keretében köszönthetjük fel a zenekart a Barba Negrában. A korongon a Denevér Hangstúdióban, Cserfalvi "Töfi" Zoltán segédletével felvett friss tétel is hallható lesz, melyhez most a HyperMedia stábjával készült videó.

A dalban újra hallhatjuk a zenekar több korábbi tagját, hosszú idő után szólal meg Omen szerzeményben az alapító énekes, Kalapács József hangja, visszatért Koroknai Árpád, akit tavaly váltott Stula a zenekar élén, illetve feltűnnek Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt gitárosok, és Vörös Gábor basszusgitáros is. A dalban szerzőként is bemutatkozik az új gitáros, Tóth Károly "Carlos", illetve itt debütál Stula is, mint szövegíró.

Omen: A család (Hivatalos videó klip)
youtu.be/NSmJ2q8iEU0 

Nagyfi László alapító gitáros saját szavaival a friss dalról:
"A dal, ahogy a címe is mutatja, a családról szól, ám tágabb értelemben jelentheti közeli barátainkat, a magyarságot határainkon innen és túl, és most a mi esetünkben magát a zenekart is, hiszen megannyi barátunkkal játszottunk már együtt ebben a zenekarban, és hiába nem tagok már, az Omen egy nagy család, melynek Ők örökre a tagjai lesznek."

Közreműködő korábbi tagok:
Kalapács József - ének
Koroknai Árpád - ének
Sárközi Lajos - gitár
Szijártó Zsolt - gitár
Vörös Gábor - basszusgitár

Omen 2020:
Molnár Péter "Stula" - ének
Nagyfi László - gitár
Tóth Károly "Carlos" - gitár
Mezőfi József - basszusgitár
Nagyfi Zoltán - dobok

www.omen.hu/
www.facebook.com/Omenzenekar/
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink