Orszaczky Jackie az A38-on

2007. 08. 03.
Bár az utóbbi években néhányszor már hallhattuk itthon játszani Orszaczky Jackie-t, a hétfői koncert az A38-on mégis különleges lesz: a Syrius alapítója ugyanis feleségével, Tina Harroddal és annak zenekarával lép színpadra este kilenckor. 

A rövid életű Syrius még rövidebb életű, ma már legendásnak mondott felállása a hetvenes évek elején valami egészen újat hozott a könnyűzenében. A dzsesszrock formáció felbomlása után Orszaczky Ausztráliába távozott, ahol a zenekar már korábban is sikeres koncerteket adott. Kísérletező kedve a távoli kontinensen is megmaradt, készített például gospel- és bluesfelvételeket vonósnégyessel, nagyzenekari rezesbandával, New Orleans-i dzsesszt vegyített magyar folklórral, vagy épp a soult keverte rappel.
Felesége, Tina Harrod Új-Zélandon született, fiji és walesi felmenőket mondhat magáénak. Az énekesnő a nyolcvanas évek óta dolgozik együtt Orszaczkyval, néhány éve szerzőként is bemutatkozott.
Magyarországon a kilencvenes évek elején koncerteztek először együtt. Mostani koncertjükön kettejük énekhangját többek között Hammond-orgona és egy komplett fúvósszekció egészíti ki.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink