Ősszel a színházakba költözik a Quimby

2018. 09. 22.

Három év pihenő után a Quimby most visszatér a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz a zenekar saját, formabontó színházi világában, a Quimby Teátrumban. A 11 állomásos turné záróakkordja december 8-án, a Vígszínházban lesz.

A Quimby idén már játszott szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, láthattuk dalaikat képként, most pedig az őrületes fesztiválszezon után a nagyszínpadokról a meghittebb terekbe költözik és ősztől ismét egyik kedvenc játszóterén, a színházakban adja át magát az önfeledt muzsikálásnak. A Quimby Teátrumban előkerülnek a finomabb dalok, amelyek a zajos közeg helyett a megszentelt figyelemre vágynak és a színház intim közegében bontakozhatnak ki igazán, de itt akár a koncerteken gyakran elkiabált számok is színházi gúnyát ölthetnek. Hiszen éppen erre jó a színház: a szereplők gondtalan belefeledkezhetnek a játékba, míg a közönség nyugodtan elmélyedhet az elé tárt világban.

"Nagyon imádjuk a Teátrumot, hiszen ilyenkor a színházba bevonulva olyan számokat tudunk megmutatni, amelyek sehova máshova nem passzolnak, csak egy különösen figyelmes közönséghez tudnak elérni, ahol a leejtett radír is zenei hang, és ahol a nagyon apró gesztusok is megélnek, ellenben egy rock and roll koncerttel. Ennek megfelelően válogatjuk a számokat, és nemcsak arról van szó, hogy olyan dalok hangzanak el, amelyek csak oda illenek, hanem egyébként vad dolgokat átlényegítünk, átdolgozunk, teátrumra alkalmazunk”- meséli Varga Livius a Teátrum-élményről.
A Quimby tagjaitól amúgy sem állnak távol a teátrális eszközök, itt azonban egy teljes előadás szalad fel a történetek, dialógusok, gesztusok és némajátékok mentén felfűzött estére. A katartikus vég ezúttal sem maradhat el.

A turné állomásai:
10.18. Tatabánya, A Vértes Agórája
10.20. Veszprém, Hangvilla
10.26. Miskolc, Művészetek Háza
10.27. Debrecen, Kölcsey Központ
11.10. Balatonboglár, Urányi János Sport és Szabadidő Központ
11.16. Paks, Csengey Dénes Kulturális Központ
11.22. Pécs, Kodály Központ
11.30. Szeged, IH Rendezvényközpont
12.01. Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
12.02. Sopron, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
12.08. Budapest, Vígszínház


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink