Őszi koncertözön!

2007. 09. 10.

Bár idén már jó néhány emlékezetes könnyűzenei koncert helyszíne volt a főváros, az ősz beköszöntével sem maradunk program nélkül: top DJ-től öreg rockerekig mindenféle előadó megfordul a legnagyobb hazai városokban.

A sort szeptember 15-én napjaink egyik legismertebb, Grammy-díjra is jelölt német DJ-je, Paul van Dyk nyitja, aki a SYMA Csarnokba várja rajongóit, hogy egy többórás bulin mutassa be legújabb,
In Between című lemezét. Ugyanezen a napon a nyolcvanas évek Magyarországá-nak egyik legismertebb formációja, az R-Go áll újra ösz-sze egy koncert erejéig: az eredeti felállás, vagyis Szikora Róbert, Környei Attila, Kozma Tibor, Holló József és Barile Pasquale a Kisstadionban ünnepli az együttes 25. születésnapját.

Másnap a hiphop és a rap kedvelőit a Black Eyed Peas várja a Papp László Budapest Sportarénába. A Grammy-díjas formáció egyszer már járt nálunk, most nagy valószínűséggel nemcsak a legutóbbi, Monkey Business című albumukról hallhatunk dalokat, hanem a korábbi lemezekről is. Előzenekaruk meglepő módon az egészen más stílust képviselő Hooligans lesz.

Szűk egy hónappal később, október 10-én az angolok egyik aktuális kedvence, a Muse játszik szintén az Arénában. A tavaly megjelent Black Holes and Revelations című albumukkal elnyerték az év legjobb élő bandája címet is, sok egyéb díj mellett. Idén már kétszer töltötték meg a 75 ezres, újjáépített Wembley-t, számos fesztiválon is felléptek, miközben új albumon dolgoznak - nagy valószínűséggel a budapesti koncert sem lesz unalmas.

Október 19-én a kilencvenes években igencsak népszerű csapat, a No Doubt ma már szólóban sem kevésbé sikeres énekesnője, Gwen Stefani énekel az Arénában. Igaz, szólókarrierjének slágerei, mint a Hollaback Girl vagy a Cool nem érték el mondjuk a No Doubt-féle Don't Speak sikerét, de azért elég népszerűek lettek ahhoz, hogy Stefani több millió lemezt adjon el világszerte.

November elején, egészen pontosan 6-án egy már-már ismerősként visszajáró csapat, a negyven éve a hard rocknak élő Deep Purple érkezik az Arénába. A világ leghangosabb rockzenekara címmel felruházott legendás csapat már jó ideje a Don Airey, Ian Gillan, Roger Glover, Steve Morse, Ian Paice felállásban játszik, mostani turnéjukon legutóbbi, Rapture of The Deep című albumukat mutatják be. Másnap egy újabb nagy öreg lép színpadra: Joe Cocker majdnem negyven éve, a legendás woodstocki fesztiválon tűnt fel. Azóta folyamatosan írta a slágereket, most a debreceni Főnix Csarnokba Hymn 4 My Soul című idei albumával érkezik.

November 10-én az egyik legismertebb hazai énekes, Charlie ünnepli meg az Arénában, hogy negyven éve van színpadon. A zenész több együttesben játszott, jó tíz éve szólókarrierbe kezdett - nem is sikertelenül, lemezei rendre arany és platina minősítést kapnak, sőt a füstös hangú énekes egy gyémántlemezzel is büszkélkedhet.

Karácsony után, december 27-én pedig egy igencsak különleges formáció zárja az idei koncertek sorát: Woody Allen és New Orleans Jazz Bandje szerez felejthetetlen estét a rajongóknak a Budapest Sportarénában

Népszabadság • Serfőző Melinda   • 2007. szeptember 8.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink