Ötszáz táncos vett részt Magyarország legnagyobb hip hop versenyén

2017. 03. 29.

Véget ért a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship. Az ország legelismertebb street dance versenyén több mint ötszáz táncos, közel száz produkcióját értékelte a nemzetközi zsűri. A verseny négy kategóriájának dobogós helyezettjei jogosultságot szereztek arra, hogy az amerikai világbajnokságon képviselhessék hazánkat. A nap egyik legnagyobb meglepetése, hogy a magyar válogatott, magabiztossága ellenére csupán a harmadik helyezést érte el a kategóriájában. Ez is elég azonban ahhoz, hogy részt vehessenek a Hip Hop Olimpián.

Eldőlt, kik azok a hazai csapatok, akik képviselhetik az országot az USA-ban augusztus 7-12-e között, a World Hip Hop Dance Championship bajnokságán. Dobogós helyezést ért el az első magyar hip hop válogatott, a Full Cool Crew is, akik bár hajszál híján, de így megszerezték a világbajnokságon való részvételi jogot.

Világszínvonalú produkcióval lepte meg a zsűrit egy kaposvári csapat, az NDC Dreamers. A táncosok mind technikájukban, mind előadásmódjukban lenyűgözték a bírákat, így egyértelműen nekik járt az első helyezés a megacrew kategóriában. A felnőtt kategória tavalyi bajnok csapata, a New Dance World crew idén is magasan kiemelkedett az indulók közül és sikerült megvédenie bajnoki címét.

A rendezvényt Jammal és a GrooveTroop különleges fellépése színesítette, hiszen a közönség ezen a rendezvényen hallhatott először élő hangszereken megszólalni igazi klasszikus hip hop számokat.

A hazai megmérettetés után a nyertes csapatok mostmár minden erejükkel a világbajnokságra koncentrálhatnak. A válogatott sem torpan meg a harmadik helyezés után, hanem keményen edz tovább, hogy a legjobb formáját hozza a világ legnagyobb hip hop csatáján.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink