Otthonmaradós dalt írt Pély Barna és a Fatal Error is

2020. 03. 22.

A Talpra magyar műsorvezetői, Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás arra szólították fel a magyar zenészeket, hogy a zene nyelvén is hassanak az emberekre, mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztályra, hogy maradjanak otthon. A kezdeményezéshez Pély Barna, A Dal 2020 zsűritagja is csatlakozott, aki Én vigyázok rád címmel írt dalt. Példáját követte a dalválasztó show döntős rockzenekara, a Fatal Error is, valamint Deniz hasonló témájú dalát is csütörtök reggel mutatta be a Petőfi Rádió.

„Maximálisan egyetértek a #maradjotthon üzenettel. Nekem is idősek a szüleim, akiket nehezen tudok meggyőzni arról, hogy miért fontos otthon maradniuk ebben az időszakban” – fogalmazott Pély Barna, Artisjus-díjas zeneszerző, A Dal 2020 zsűritagja.

„A kortársaim, a negyvenes korosztály hasonló problémával küzd a családjában: vagánykodnak a szülők vagy a nagyszülők, mondván, nem olyan nagy dolog, mi bajom lehet, csak a boltba ugrok ki, vigyázok a gyerekre, csak egy puszit adok neki, és közben egymást fertőzik. Nehezen áll össze a fejükben, mert valószínűleg ilyen helyzettel korábban nem találkoztak, vaklármának tartják, és az sem elég, hogy látják az olasz vagy a svájci helyzetet. Úgy éreztem, hogy felelős felnőttként, művészként az ügy mellé kellett állnom, szeretném, hogy még sokáig teljes legyen a családom” – tette hozzá.

Az Én vigyázok rád annyira friss, hogy Pély Barna szülei is a rádióban hallhatták először. „Ez a dal teljesen itthon készült,„home office üzemmódban. Annyira friss, hogy még a szüleim sem hallották a premier előtt” – mondta mosolyogva az előadó.

„Tegnapelőtt este megírtuk, tegnap összeraktam a házi stúdiómat, és felvettem, ma éjszaka pedig beküldtem a Petőfi Rádióba. Most forgatunk hozzá videóklipet itthon, egy telefonnal. Home made a dal, így hiteles. Mi teljesen felkészültünk, mindenünk megvan, éppen ezért én sem mozdulok ki, csak ha muszáj, például, ha a szüleimnek kell vásárolni. Ezzel is azt szeretném üzenni, aki teheti, maradjon otthon. Mert nyilván van, aki nem teheti meg. De a munkán, bolton, gyógyszertáron kívül most semmi más nem lehet fontos” – emelte ki.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink