Palya Bea - Hazatalálok

2018. 12. 13.

Az új lemezzel Bea járja azt az utat, amelyet öt évvel ezelőtt kezdett el kikövezni. A dalszerzői munkát és a hagyományt folytatva ismét egyetemes, a legtöbb embert érintő témához nyúl, így az új dalokban a párkapcsolati válság, az elválás-együttmaradás kérdése, a nehéz élethelyzetekből való felemelkedés és a kisgyerekes családi lét kerül a központba. Mindezt pedig keretezi egy még tágasabb téma: hogy a kreativitás hogyan segít egy nehéz szakasz feldolgozásában, hogyan tudunk a saját alkotó energiánkhoz kapcsolódni.
A lemezt itt tudod letölteni.
Beában nem csupán 11 dal született meg, hanem a vágy is, hogy a zene műfaján túlra merészkedve, más formákban és felületeken is lehessen a dalok által felvetett témákról érdemi közbeszédet kialakítani. Ezt a célt szolgálja „A válásról őszintén” Palya Beával című három részes, beszélgetős mini videósorozat is, melynek az első részét itt láthatod . A felvétel során a meghívott vendégek Beával, valamint a moderátori szerepet betöltő pszichológussal, Herner Dorkával együtt beszélgettek saját válási folyamataikról úgy, hogy közben nem került terítékre és minősítésre a másik fél. Azt remélik, hogy a dalok és a videók segíthetnek a hasonló élethelyzetben lévőknek a fájdalmak feldolgozásában és késztethetik a párokat saját kapcsolatuk átgondolására.
A holnapi koncertről bővebben itt olvashatsz.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink