Palya Bea új albuma dalonként jelenik meg

2018. 11. 05.

Palya Bea népdalénekesnőből komoly dalszerző lett. A hangszerelés világzenei marad, a dallamvilág egyértelműen a magyar népzenéből táplálkozik, de a mondanivaló nagyon mai, nagyon személyes.

"A modern válás szívbemarkoló témájáról nem ismerek albumokat és dalokat, sem magyarul, sem más nyelven. Pedig ha körbenézek, ez a valóság: a párok elválnak, az ezzel járó sérülések pedig feldolgozatlanul eszik a gyerekeket és felnőtteket, mint szú a fát. Továbböröklődik a bizalmatlanság és a fájdalom. Az immár ötvenháromezer emberből álló Facebook közönségem is erről a feldolgozatlan fájdalomról, dühről, magányról beszél. Kiírtam e témáról egy bejegyzést, egy nap alatt csatlakoztak az oldalhoz ezren, és majdnem háromszázan megosztották a saját válásuk történetét. A téma tehát nemcsak az enyém. De az enyém is.

Fotó: Emmer László 

Ritkán beszélünk a párkapcsolati válság vagy a válás prózaiságáról. Arról, hogy a kisgyermekes létben sokszor nem marad egymásra idő, másra irányul a figyelem, a kötelek lazulnak, túlfeszülnek vagy végleg elszakadnak. A nehézségekre persze érvényes válasz lehet az egymás mellett való kitartás és maradás. De mi van akkor, amikor már semmi nem szól e mellett? Vajon merünk a válásra - ha már egyszer így döntöttünk, vagy így alakult -, mint egy új esélyre, lehetőségre tekinteni, ami az egyén fejlődésére és az újrakezdésre nyit kaput? Mi lehet a fontosabb: a családot összetartani vagy kilépni egy rosszul működő kapcsolatból? És azt hogy mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa vagy anya már nem lakik otthon?

Ezek súlyos kérdések tele nehéz döntési helyzettel, fájdalommal vagy épp megkönnyebbüléssel, olyan témák, amelyekről nehéz jól beszélni és amikkel nehéz szembenézni is. De az biztos, hogy a súlyos dolgok kimondása, költészetté, zenévé gyúrása egy felemelő folyamat, kiút ebből a maróan nehéz állapotból. Abban bízom, hogy a dalok segíthetnek majd a hallgatóknak is átgondolni a saját kapcsolatukat. Nincs biztos recept, nem akarom megmondani, mi a jobb: menni vagy maradni. De hiszek a megosztott történetek gyógyító erejében. Az a célom, hogy a válásról egy új (köz)beszédet teremtsek, amiben nem a másikra mutogatunk, bármennyire is könnyebb volna ez az út, hanem amiben mindenki a saját felelősségét vizsgálja, belemegy a gyászfolyamatba és tudatosan dolgozik az újjászületés folyamatán..." Palya Bea

A megrázó szövegű új dalokat és az eddigi Palya Bea lemezeket ITT tudod letölteni.

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink