Panyolafeszt

2016. 07. 17.

Péterfi Bori, Besh o droM, Palya Bea és sokan mások – a zenei kínálat nem akármilyen, mégsem erről szól a fesztivál.

Lesz zene, néptánc, gasztrocsodák a helyi és egészséges ételekre helyezett hangsúllyal, bringa és kenu túra, fürdés a Tiszában, pálinka mustra, néptánc, kézműves foglalkozások, éjszakai tábortűz, falukerülő, templomi koncertek, gyerek- és családi foglalkozások. Mégsem erről szól a fesztivál.

Egy helybelit idéznénk, nála jobban nem tudjuk átadni a hely hangulatát.

„Panyoláról mindenkinek eszébe jut a szilva, kinek lekvár, kinek pálinka alakjában. Ebben a faluban szerencsére dzsungelgyümölcsösökben terem egy különleges fajta, így mind a kettőből akad a tisztességes háztartások kamráiban. Panyolán azonban van valami más is. Olyan, ami nekünk nincs. Pedig kellene, de nagyon. Akarjuk, de hiába. Hajszoljuk, de annál nehezebben érjük el.

Panyolán ugyanis van idő. Mindenre. Nem állt meg, csak sokkal barátságosabban folyik. Mint a Szamos, amin a kézi hajtású komp átvisz. A másik oldal mintha egy másik világ lenne – és az is. Szilvafákkal, nyugalommal, igazi vendégszeretettel, falusi békével, érintetlen tájakkal, és évente egyszer egy helyes falunappal, ahol a helyiek messziről jött vendégekkel együtt mulatnak”.

További infókat a fesztivál honlapján találsz.

Mi már jártunk ott és csak ajánlani tudjuk!



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink