Petruska A Dalban, majd jön a harmadik lemez

2019. 01. 28.

Reláció címmel márciusban jelenik meg Petruska harmadik nagylemeze, először zenekari felállással. A dalszerző-énekesre addig is sűrű hetek várnak, készül a lemezbemutató koncertre és most szombaton a Help Me Out of Here című dalával versenyez A Dal elődöntőjében.

Petruska dalszerző-énekes az igényes könnyűzene hazai képviselője. Szuggesztív, közvetlen előadásmódjával, tartalmas dalaival meghatározó szereplője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték. Bár zenei körökben fokozatosan nevet szerzett magának, a nagy áttörést a 2016-os A Dal hozta meg neki: a műsorban a legjobb négybe került a Trouble in My Mind című szerzeményével. Rákövetkezendő évben a Nagy-Szín-Pad vetélkedőben is részt vett.

A 2014-es, budapesti metrómegállókat megzenésítő Metropolita, majd a két évvel későbbi, az Y-generációt vizsgáló Kapunyitó után, Petruska 2019-ben új nagylemezzel jelentkezik. A Reláció című albumot hallva egyértelműen azt érezhetjük, emelkedtek a tétek a szerző munkásságában: a 13 dal energikusabb és életigenlőbb, mint bármi, amit ismertünk a zenésztől, a világzenei kalandozások pedig mintha most értek volna meg igazán. Mindemellett a Petruskát kísérő muzsikusok száma is gyarapodott. A lemezbemutató koncerteken most először hallhatjuk a virtuóz gitáros dalait teljes zenekari kísérettel. A budapesti bemutatás március 29-én lesz a Trip Hajón.
Petruska addig is hallat magáról, ugyanis ismét bekerült A Dal legjobb 30 produkciója közé. Február 2-án, szombaton szerepel az elődöntőben a Help Me Out of Here című dalával.


Petruska - Help Me Out of Here klip:
https://www.youtube.com/watch?v=1YkzNG3_7mA

Lemezbemutató Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1266589060154784/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink