Prédikátor & Amen - Íme az ember

2021. 03. 05.

Ecce homo, vagyis Íme az ember! Pajor Tamás evangéliumi kifejezést ültetett át 2021-be, és páratlanul sikerült. A polihisztor Prédikátor életigenlő szerzeményétől azonnal jobb kedvre derülünk, hiszen frappáns szövege, ritmusos alapja és a klip garantálják a mosolyt, miközben óriási életigazságokat tartalmaz. Klasszikus!

„Íme az ember: Pilátus emblematikus mondata a megkínzott, tömeg elé állított Messiásról, aki az emberiség megtestesítőjeként állt ott. A létért küzdő, esendő, tragikomikus, de szeretetreméltó kisember sorsa ott sűrűsödött össze és nyert megváltást”- kezdi Pajor Tamás, aki nevét már a ’80-as években beírta a történelemkönyvekbe az ikonikus Neurotic zenekar frontembereként.

Pajor Tamástól sosem állt távol a művészi, tartalmas és örökigazságokat hordozó dalszöveg, szinte minden szerzeményében megfigyelhető a klasszikus vagy éppen a kortárs költészet egy-egy jellegzetes csavarja, és ez most sincs másként. Az „Íme az ember” a fülbemászó és könnyedén dúdolható zene mellett soraiban is kimagasló, hiszen olyan rímpárokat hallhatunk benne, mint:
 
„Mondta Ádám:
borda rendel, azóta küzd
a végtelennel”
 
vagy:
 
„Hűségpontért hízelegve
Ráadást ad dízeledbe
A hóvirágot vízbe
tedd be, a dráma is más rímbe szedve
 
Farzsebéből kilóg
a stexe, gyors ebédje,
pilóta keksze”
 
A sorok évezredeket kapcsolnak össze.

„Az időnek ez a metszete tán önkényes, de számunkra mégis sokatmondó párhuzamot szeretne húzni a mai viharfelhők alatt megélt, fájdalommal terhes szórakozással is. Egyben visszacsatolás történetünk epicentrumához, ahol Jézus mindannyiunk helyett állt ott”- teszi hozzá a dalszerző, aki azt is megerősítette, hogy az „Íme az ember” klipje is erre próbál reflektálni. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából egy valódi időutazáson vehetünk részt.

„Egy korokon átívelő kamerakép kíván lenni. Hiszen a pilátusi mondat valahogy végigkíséri a történelmet, még oda is bevilágított, ahol a legnagyobb világégés árnyékában a magyar filmművészet zseniális komikusai halált megvető humorérzékkel igyekeztek a közönséget reményre hangolni, miközben a frontokon és a lágerekben példátlan mértékben folyt a vér”- magyarázza.
 
A Bárány Jordán és Felleg Noé rendezte klipet itt tudjátok megnézni.


 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink