Rëmixrazzia - új Bëlga lemez körüljárja a rendőrök munkáját

2017. 01. 15.

A Bëlga legutóbbi lemeze 2015 végén jelent meg – stílusmegjelölő módon – Disco! címmel. Az album azóta már platinalemezzé avanzsált, így méltó utódja lett az olyan korábbi kiadványoknak, mint a Majd megszokod, vagy a Zigilemez. Most, egyedülálló módon a Bëlga történetében először remix-albummal jelentkezik a zenekar, melynek tárgya a Disco! egyik legnépszerűbb dala, a Rendőrmunka.
A Rëmixrazzia című lemezen összesen 9 átdolgozás található a legkülönbözőbb House-stílusokban, olyan előadók közreműködésével, mint Bit Busters, Grabo'Sky, Indigo Theory, Marion Domjan, Mate Tollner, Peter Makto & Gregory S, Sazabio, The Uptown Fellaz, valamint Zilia.
A remixlemez elkészülésének körülményeiről Marvin, a Bëlga állandó DJ-je nyilatkozik:
„Az egész nagyon spontán jött. Egyre több DJ keresett meg, hogy meg lehet-e kapni a Rendőrmunka instrumentálját, majd később jött egy konkrét remix-megkeresés is. Eddig sosem készült hivatalos remix Bëlga dalokhoz, így azt gondoltuk, eljött az idő egy akár nagyobb volumenű projekt megvalósítására is. Ha már Disco! a lemez címe, jöhet a remixlemez is. Ekkor több, eltérő stílust képviselő DJ-t is felkerestünk, hogy minél változatosabb lehessen a lemez anyaga. Ez szerintünk sikerült, így most már a különböző klubokban is megszólalhatnak majd a Bëlga-dalok. Érdekes aspektusa a történetnek, hogy a „klasszikus” Bëlga rajongók mellett, most az elektronikus zenei irányzatok kedvelői felé is nyithatunk.”

A lemezt itt töltheted le. A zenekar Dalok.hu-s profilján az összes, eddig megjelent albumába belehallgathatsz és le is töltheted őket.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink