„Rendhagyó Énekórát” tart a Belmondo zenekar

2014. 03. 17.

A rock zenekar az egyik legnépszerűbb rádiós slágere, a „Lesz volt van” segítségével mutatja be a diákoknak a könnyűzene történelmét és a stílusok fejlődését.
Czutor Zoltán a zenekar frontembere azt a zenei oktatást megreformálni szándékozó programot fogja a Belmondo csapatával bemutatni az iskola diákjai számára, amit a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének alapító elnökeként álmodott meg elnöksége tagjaival – „Ezen a rendhagyó eseményen bemutatjuk a hangszereinket, a könnyűzene fejlődéstörténetéről adunk egy rövid áttekintést, és beszélünk a különböző műfajok legendás, megkerülhetetlen előadóiról is. Mivel a hallgatóság tizenévesekből fog állni, egy kis játékkal igyekszünk bemutatni, hogyan változtak a zenei stílusok. A zenekarunk egyik legismertebb számát, a rádiók által leggyakrabban játszott „Lesz volt van” című slágert bolondítjuk meg, és megmutatjuk, hogyan szólt volna ez a dal, ha ötven, harminc vagy húsz évvel ezelőtt született volna az akkoriban divatos módon” – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere, Artisjus-díjas szövegíró.
A „Rendhagyó Énekóra” után a Belmondo útnak indul, hiszen március 21-én, pénteken este 20 órától Nyíregyházán, a Romkert Retro Sörözőben, szombaton este 19 órától pedig Egerben, a III. Országos Pálinkafesztiválon ad koncertet. A banda előadja a legkedveltebb slágereit valamint a novemberben megjelent, „Kooperatív” című nagylemeze új dalait Az említett lemez dalait az együttműködés köti össze. Az albumon ugyanis a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek vendégművészként. A közreműködők között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese - aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink