Rocktörténet hangosan - elindult a Beatkorszak podcast

2021. 02. 14.

Beatkorszak címmel pop- és rocktörténeti podcastot indított a Volt egyszer egy beatkorszak csapata. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja támogatásával működő lap szerzői, és vendégeik hetente jelentkeznek új beszélgetésekkel a Beat Rádió hullámhosszán. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek könnyűzenéjéről szóló adások a blog felületén is visszahallgathatók.

A Volt egyszer egy beatkorszak öt évvel ezelőtti indulása óta előszeretettel közöl interjúkat, hiszen az oldal szerzői számára mindig izgalmas a nagy idők alakítóival, tanúival és kutatóival idézni fel az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének eseményeit. Fontosnak gondolják, hogy megörökítsék és közvetítsék a szemtanúk emlékeit, ezért is mondtak szívesen igent a Beat Rádió munkatársainak megkeresésére, akikkel ezentúl egy hetente jelentkező, pop- és rocktörténeti beszélgetős műsor elkészítésében működnek együtt.


 
Az adások házigazdáit és vendégeit a zene iránti rajongás köti össze. A műsorban billentyűsökkel és fúvósokkal, ütősökkel és gitárosokkal, front- és háttéremberekkel, koncertszervezőkkel és menedzserekkel hangoznak el beszélgetések, de a megfordulnak majd a stúdióban fotósok és filmesek, újságírók és könyvszerzők, legendák és tanítványok, gyűjtők és kutatók, klubvezetők és bootleg-mágusok is.
 
Mindenki, aki a Volt egyszer egy beatkorszak szerzőihez és olvasóihoz hasonlóan a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek könnyűzenéjének bűvkörébe került valamiképp, akit megindítanak a beatslágerek akkordmenetei, az „őszinte, kőkemény rock” szólói, vagy az underground-szcéna szövegei, és akiktől megtudhatunk a dalokról – vagy éppen azok hátteréről – valami fontosat.

A Beatkorszak minden péntek délután hattól hétig új adással jelentkezik a Beat Rádió hullámhosszán, de a beszélgetések természetesen a blogon is visszahallgathatók.


A podcast műsorvezetői: Bajnai Zsolt, Rozsonits Tamás, Váradi Ferenc és Vass Norbert.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink