Rómeó Vérzik – A három

2013. 12. 10.

Az eredetileg trió felállásban dolgozó zenekar az elmúlt közel két évtizedben négy fővel üzemelt, az új lemez azonban – ahogyan arra a cím is utal – ismét három zenész munkáját örökíti meg.
A Rómeó Vérzik 1995-ben alakult, akkor még három taggal: Koppány (ének, basszus), Kova (gitár), Sancho (dob). A zenekar iránt már akkor is aktívan érdeklődő Püke (gitár) a következő évben a banda tagja lett. 1996-tól rendszeresen koncerteztek, olyan csapatok előtt, mint a Sing Sing, a Tankcsapda, vagy a Beatrice. Ebben az évben jelent meg az első demo kazettájuk is, „Fest majd egy embert”
1999-ben szerzői kiadásban kerül a rajongók kezébe a „Kettőre indulunk” című első teljes album. Ekkor már rendszeresen koncerteztek Szlovákián kívül Csehországban és Magyarországon is. A következő esztendőben a zenekar meghirdette az első Rómeó Vérzik Tábort, amely minden várakozást felülmúlóan sikeres volt; több mint 400 rajongó vett részt az eseményen. A csapat népszerűségének növekedését bizonyítja, hogy a 2004-es tábor már kétnapos volt, és 1000 fan bulizott együtt Rómeóékkal.
A banda második, „Életöröm” című albumát 2002-ben vehették kézbe a rajongók, s ekkor egészült ki a zenekar Csiba Ricsi basszusgitárossal is. A zenekar folyamatosan koncertezett közben azért kemény munka is folyt annak érdekében, hogy elkészülhessen az új album, mely végül 2004-ben készült el, „Engedd belém” címmel. 2006-ban jelent meg a csapat első DVD-je, amit 2007-ben (Rock’n’Roll az élet), 2008-ban (Egybetépve) és 2010-ben (Hadd égjen!) követett egy-egy stúdiólemez.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink