Rózsás Hanna - Valahol itt

2026. 05. 02.

Április 17- én jelent meg, az aznap 16. születésnapját ünneplő Rózsás Hanna első dala, „Valahol itt” címmel. Elmondása szerint már kicsi kora óta rendkivüli módon vonzotta a zene. Művészeti álltalános iskolába kezdte tanulmányait, ahol balettet és néptáncot is tanult. Talán innen jöhetett az éneklés iránti szenvedélye, mivel a néptáncnak köszönhetően már egész fiatalon elkezdett népdalokat énekelni és népdal - éneklési versenyekre járni.

2023- ban, 13 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, amikor beiratkozott a „Sárdy Ének iskolába”, Sárdy Barbarához, akinél azóta is folytatja énektanulmányait. Tavaly októberben Hanna ének tanára felkeltette a fiatal művész érdeklődését a zeneszerzés iránt, és elkezdte a zeneszerzés felé terelni a fiatal előadót, aki ezek után nagy elánnal vetette bele a dalszerzésbe. Ennek eredményeként született meg a „Valahol itt” című első Rózsás Hanna Kislemez.

„A dal arról az érzésről szól, amikor valakit ugyan csodálatos emberek vesznek körül nap, mint nap, ugyanakkor időnként mégis egyedül érzi magát. Senki sincs egyedül ezzel az érzéssel.”- meséli Hanna egyik első interjújában. „Azóta kísérletezek a dalszerzéssel, közben hangszeren tanulok, énekórákra járok és a színi tanodával jelenleg szerepelek egy gyerekeknek szóló előadásban, a Babszem Jankóban.”

A középiskola után a zenével professzionálisan szeretnék foglalkozni, és zenei főiskolára járni miután leérettségiztem. A közeljövőben nagy vágyam még, hogy legyen egy saját zenekarom, akikkel élőben is felléphetek, ami által az online tér mellett, élőben is megismerhetnének a rajongóim, még több emberhez eljuttatva ez által a dalaimat, gondolataimat…


MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink