Rutkai Bori koncert, mesevilág és tűzoltóautó az augusztusi Pöttömkertben!

2016. 08. 03.

Ismét az aprónép veheti birtokba Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, augusztus 7-én ugyanis ismét kinyitja kapuit a Pöttömkert a Budapest Parkban. Ezúttal Rutkai Bori muzsikál a csöppségeknek, most is lesz Batyu Színház, a kis tudósok a Csodák Palotájánál kísérletezhetnek, a kreatívak különböző kézműves foglalkozáson engedhetik szabadjára fantáziájukat, de egy igazi tűzoltóautót is szemügyre vehetnek majd a kicsik.

A reggel frissítő jógával indul, amit Gáll Viki Ringató foglalkozása követ majd. A nap „sztárfellépője” Rutkai Bori lesz, aki 11-től fakasztja dalra a gyerekeket. A zenés mulatság után tudományos kísérletekkel varázsolja el a gyerekeket a Csodák Palotája, akik egész délután fejtörőkkel, interaktív játékokkal, kísérletekkel pallérozzák majd az elmét. A kísérletek után azonban újra a mesék birodalma felé vesszük az irányt: a Batyu Színház Mesemalac című darabját adja elő, ahol a három kismalac és a farkas története egyenesen a Nagyi padlásáról indul, a mese alakításában pedig a közönség is kiveszi majd a részét. Az előadások sorát a Gilda Max bemutatója zárja, de reggel kilenctől délután háromig tucatnál is több foglalkozás várja még a kicsiket és nagyobbakat.

A kishercegnőknek az ArtPaint jóvoltából lesz csillámtetoválás és testfestés, az álmodozók gipsz csodákat készíthetnek gipszfestéssel vagy tarka képeket festhetnek a Színes mesekörrel, a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata pedig kézműves foglalkozással és arcfestéssel készül. Az aktívabb lurkók megméretethetik magukat óriás és Piatnik interaktív társasjátékokban, a magasban érezhetik magukat a trambulinon, de ugrálóvárak is lesznek a legkisebbeknek. Sőt, egy retro tűzoltóautó is begurul a Budapest Park kapuján, ami tűz helyett ezúttal csak a földet locsolja meg a gyerekek nagy örömére.

És ha már a járműveknél tartunk: tanulóbiciklikkel és kismotorokkal is róhatják a köröket a legvagányabbak, akik pedig a romantikusabb „közlekedési eszközökért” rajonganak, kipróbálhatják a lovaglást is. A természetbarátok nagy örömére Az erdő ajándéka csapatával felfedezhető az erdei élővilág, a harcosabb természetűek pedig a Budapest Főnix Kendo Klub segítségével ismerhetik meg a KENDO harcművészet filozófiáját, felszereléseit és szabályait. A világ legkisebb diszkója pedig természetesen ezúttal is egész nap várja az aprótalpakat. A Pöttömkert összes programja ingyenesen várja az egész családot, a részletes programok pedig itt találhatóak meg: https://www.facebook.com/events/988285241269589/

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink