Sergő Sára - Teljesen odavagyok

2023. 09. 03.

"A közösségi közlekedésben figyelem a velem együtt utazókat, és igyekszem kitalálni a külső jegyek alapján, kinek milyen élete lehet. A dalaim elsősorban különböző női sorsokról mesélnek néha mély fájdalommal, olykor pedig bohókásan."

Magyar Krónika interjú

Bemutatjuk Sergő Sára első szólóalbumát, amely a Dalok.hu terjesztésében jelent meg a napokban.

Nemcsak előadóval állunk szemben - a zenét és a szöveget is Sára írta, és megtalálhatóak a lemezen novellái is.
Szerinte legfőképpen az egykor tanult népdalok, sanzonok és a kortárs magyar alternatív zene szövegei és dallamvilága (Kollár-Klemencz László, Kaukázus, 30Y, Hiperkarma), a magyar beatkorszak nagyjai (Illés, Koncz Zsuzsa, Zorán, Kovács Kati) és a 30-as évek sanzonjai (Karády Katalin) hatnak alkotásaira, de az általa írt dalokról így írt a Hajónapló Youtube csatornája: „A sanzonok világából merítő magyar nyelvű dalok pici jazz-es beütéssel”.

Sára a lemezéről:

Az album dalai és novellái különböző életutakról mesélnek: néha bohókás, balatoni retro hangulatban, szívmegszakadósan... A koncertszínházas albumot nyár elején mutattuk be a budapesti Három Holló Kávéház színháztermében, ahol Makk András jazzgitáros társam és Kelecsényi Panni színésznő kollégám csempészett plusz varázslatot játékával és a dalok között közreműködött az általam írt novellákkal. A dalok alapvetően sanzonos, folk-poppos, bosa novás hangulatúak, de a különböző hangszerelés néhol más-más stílusba repít minket el. 


Az album történetének legelső megállója a "Teljesen odavagyok" animációs videóklip, mely az alkotók ( Sergő Sára + Paczolay András designer-formatervező) ötleteiből, a dalhoz és a közösségi közlekedéshez fűződő hangulatokból, színekből és főként valós budapesti felvételekből táplálkozva, a mesterséges intelligencia segítségével készült el. 

 

A lemezt ITT tudod letölteni, ITT pedig meghallgathatod az ismert platformokon.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink