ShakuEcho világa

2008. 01. 03.

Sokak számára már nem ismeretlen ez a különös név, ami egyébként valódi jelentéssel is bír: ez egy japán fuvola, a shakuhaci elektronikusan feldolgozott sample hangjának a fantázianeve...

Az együttes 2006-ban alakult, különlegessége, hogy tagjai a színházi világból érkeztek: Botos Éva énekel, Horgas Ádám zenét és szöveget ír. Koncertjeik alkalmával velük énekel még: Márkus Melinda, Mórocz Adrienn és Molnár Niki is. A magas színvonalú és látványos műsort Olter Wanda (az egykori Megatáncos) tánca és koreográfiái fokozzák.  2007-ben jelent meg első albumuk Egy világ címmel. A CD-n 15 dal és mellékelve az összes dalszöveg megtalálható.

2007. december 15-n, mint egy elő karácsonyi meglepetésként a zenekar ismét teltházas látványkoncertet adott az Új színházban két vadonatúj dallal fűszerezve az estet (Karácsony, Reklám). A koncert során Botos Éva sokszínű hangja, ha kellett fátyolosan, energikusan, olykor dinamikusan szólalt meg több stílusban is. Hallhattunk pop, reggi, word, jazz stílusjegyeket is, amiket Horgas Ádám hol érzelmekkel teli, humoros, ironikus szövegei tettek még érdekesebbé.
Ha ezek után a közönségnek maradt szabad kapacitása, elmerülhetett Olter Wanda táncában, aki szintén biztos tudással csapong a stílusok között. Vagy rácsodálkozhatott a különleges díszletekre, amik a látványt fokozták. Láthattunk óriási tojásból kikelő angyalt, sámánt, szoknya-kávézót. Befejezésül mindenképp említést érdemelnek a vokalista lányokról, akik szintén aktív résztvevői voltak a Botos Éva Horgas Ádám által megálmodott Világnak.

Azok, akik idén lemaradtak erről a magával ragadó forgatagról, 2008. január 22-n bepótolhatják elmaradásukat. A ShakuEcho ismét az Új színházba viszi különös világát. Mindenkinek ajánlom.

J.Zsuzska & Audrey  /Zene.hu/
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink