Signals From Hyperion – Sötét város

2020. 07. 05.

A napokban jelent meg a Dalok.hu terjesztésében a magyar modern metál banda második, négyszámos EP-je. Az albumot ITT tudod letölteni.

„2006-ban egy házibulin találkoztunk Menyussal először, ekkor jött a gondolat, hogy kettőnknek zenekart kellene csinálni.
Mindig is olyan, előremutató hangzásvilágot szerettünk volna megteremteni, amiben nem kell semmi kompromisszumot kötnünk, amiben önmagunk lehetünk, egymást folyamatosan inspirálva. Az évekig tartó kemény tanulás és háttérmunka során túlestünk kellemes és kellemetlen tagcseréken, többszöri újrakezdéseken is. Ennek ellenére töretlen lelkesedéssel dolgoztunk a dalainkon, majd 2018-ban, egy őszi napon végre összeállt az az ütőképes négytagú csapat, amelyben mindenki egy irányba gondolkodik, figyel a másikra és magáénak tekinti ezt a közös játszóteret.”

György Léh - ének
Menyus Hegedűs – gitár, billentyűk
Előd Szabó-Sebők – basszus
Gábor Bene – dob

ITT olvashatsz egy interjút, amelyből többet tudhatsz meg a csapatról.
A zenekar következő fellépése szeptemberben várható, az Analog Music Hallban, Facebook esemény ITT
Itt láthatod a címadó dalra készített klipet:



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink