Sikeres magyar jelenlét a Tallinn Music Weeken

2017. 04. 03.

A Blahalousiana és a Kéknyúl zenekarok adtak nagysikerű koncerteket a Tallinn Music Weeken, a térség egyik legnagyobb könnyűzenei showcase fesztiválján. A több mint ezer delegált között az egyik legnagyobb létszámú küldöttséget a magyarok alkották. Az NKA Cseh Tamás Programja révén 44 magyar szakember vett részt az április 2-án befejeződött eseményen, amelyet Kersti Kaljulaid, észt köztársasági elnök nyitott meg.

Az NKA Cseh Tamás Program égisze alatt létrejött új magyar zenei exportbrand, a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes – márkanevet nehéz volt nem észrevenni az elmúlt napokban a több mint ezer, a világ minden tájáról Tallinnba érkező könnyűzenei szakembernek. A magyar delegáció tagjai (menedzserek, fesztiválszervezők, kiadók, publisherek, klubvezetők) kimagasló aktivitást mutattak a kapcsolatépítésben, amelyben külön segítséget jelentett az észt szervezők által életre hívott, közép-európai fókuszú panelbeszélgetés-sorozat.

A zenei programban két magyar zenekar kapott lehetőséget. A Blahalouisiana és a Kéknyúl is sikerrel lépett a nemzetközi közönség elé. A Kéknyúl egy funk tematikájú showcase-programban szerepelt, és koncertjére alig fértek be az érdeklődők. Sápi Zsófi, a zenekar menedzsere szerint azóta is folyamatos az érdeklődés, és hamarosan konkrét meghívásokat eredményez a fellépés.

A Blahalouisiana pedig meghívást kapott Hágába, az április 27-i “királynapi” eseményre, amely Hollandia egyik legnagyobb szabadtéri ünnepi rendezvénye.

A magyar küldöttség által adott fogadáson mintegy száz külföldi vendég mellett Magyarország Helsinki Nagykövetségének Tallinni Irodája, valamint a Balassi Intézet Tallinni Magyar Intézete is képviseltette magát. A fogadást akusztikus minikoncertek, magyar ételspecialitások, borok és pálinkák, valamint a Kiégő Izzók erre az alkalomra készített vizuális installációja tették különlegessé.

A TMW programjával párhuzamosan megrendezett Songwriters’ Camp nemzetközi dalszerzőtábor résztvevői közé Molnár Tamást (Anti Fitness Club, Jetlag) hívták meg a fesztivál kurátorai.

A tallinni magyar jelenléttel tovább folytatódott az a folyamat, amely az NKA Cseh Tamás Program keretei között kezdődött az Eurosonic és a MENT fesztiválokon. A magyar könnyűzene külföldi képviseletének céltudatos építése az intenzív és eredményes magyar zenei exporttevékenység alapjait rakja le.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink