Stone Sober – a rock, eredetileg

2022. 08. 28.

Az alternatív pszichedelikus rockot játszó duó tavaly indult és máris meghódított sok szívet, táncra perdített sok testet. A minimál, nyers hangzásuk a rock hőskorát idézi, a gyors felemelkedésük fényes jövőt jósol.

Ha kedveled a The White Stripes egyszerűségét és a King Gizzard & The Lizard Wizard őrületét, akkor ezt a lendületes, alternatív pszichedelikus rock duót is bírni fogod! Elektromos orgona, fürge dobok, expresszív gitárhangzás, sőt: időnként hangszer cserebere.

Kubik Cseni (dob, ének, orgona) és Urbán György (gitár, ének, orgona) 2021 júniusában indították a Stone Sobert útjára a Deep Ecstasy című kislemezével. A huncut váratlanokban gazdag anyagnak köszönhetően hamar bekövetkezett a debüt koncert is. 2021 augusztusában, a budaörsi PostArt színpadán mutatkoztak be, amelyet folyamatos koncertezés, valamint formabontó ötletek sora követett.

2021 decemberében dobták piacra a röviden csak „Kína” néven emlegetett fenevadat, amely a várva várt első klipet is magával hozta. A „Kína”, avagy hivatalos nevén az Xtreme Metal China nem más, mint a Stone Sober mindösszesen egy perc tizennégy másodperc hosszú, hangszercserére épülő, instrumentális kavalkádja. 

Elektromos orgona és dobok alig több, mint egy perces ámokfutását hallhatjuk, a vizuális élményt pedig egy abszurd videoklip biztosítja. (Recorder.hu)

A „Kína” egyébként nagy szerepet vállalt, hiszen a banda második, Gallopaloosa névre keresztelt kislemezének előfutáraként datálják. Az egyébként odd beatekkel is kacérkodó, olykor emocionális, máskor kellőképp stoner anyag pikantériája a kávéházi hangulatot megelevenítő, dalokon átvezető csörömpölés, kellemes morajlás, amely minden dalban ott rejtőzik, sőt, olykor előtérbe is kerül.

A nyitó Xtreme Metal China valójában odaverős és vicces rajzfilm-szintipunk, aztán egy stoneresebb és egy pszichedelikusabb dal következik. Itt is vannak azért meglepetések, például az, ahogy a Goosebumps egy fokozás után pont nem rockosabbra, hanem még elszálltabbra vált. A záró Overdose a törökös pszichedéliától a metalos zúzásig jut el. (Recorder.hu)

A zenekar életében óriási mérföldkőnek bizonyult első önálló estjük, amely a Szimpla Kertben valósulhatott meg, 2022 januárjában. Ezt követően Budapest szívében a Központban adott a zenekar újabb önálló koncertet, majd a „Hóbortos Hétvége” névre keresztelt minikoncertsorozat keretein belül a Dürer Kertben léptek színpadra, majd másnap Sopronban az Ivan & The Parazolnak melegítették be a színpadot és az ezt követő napon pedig Szlovákiában az NFG Klubban a helyi huligán-folkot játszó Varkoccsal adtak közös estet.

2022 tavaszán bekerült a zenekar a Szimpla Lemming Program 8 döntőse közé a közel 80 jelentkező közül, melynek köszönhetően ismét koncertezhettek a Szimplában.

A nyári hónapokban elérkezett a fesztiválok időszaka, elsőként a szlovák NFGreen fesztiválra kaptak meghívást, ahol az első nap főzenekaraként léphettek színpadra. A nemzetközi színtér felé nyitást mi sem bizonyítja jobban, minthogy meghívást kaptak a csehországi Duše lesa fesztiválra, melyre júliusban került sor. A hazai fesztiválok közül pedig a számos külföldi előadót felsorakoztató Fekete Zajon láthatta a bandát a közönség.

A zenekar eddig megjelent felvételeit ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink